Összes oldalmegjelenítés

2013. július 25.

Vérhígító+K2-vitamin. Alvadásgátló Syncumar mellé K2 szedése

A mechanikus szívbillentyű esetén a vérhígító (véralvadásgátló) Syncumar biztosítja a műbillentyű trombózis kivédését és a rövid távú túlélést, a K1 koagulációs vitamin hatásának a blokkolásán keresztül.

Az antikoaguláns Syncumar azonban a K2 vitamint is blokkolja, a K2 hiánya pedig az érelmeszesedést és a csontritkulást okozhat, illetve az ezek talaján kialakuló civilizációs betegségek sokaságát idézheti elő

Megjegyzem, hogy engem a csontritkulás nem fenyeget, mert életemben először most mérték meg a csontsűrűségem és azt találták, hogy az mintegy négyszerese a 30 éves fiatalok átlagának (a combcsontnyakban a T-score = +3,8).

A trombózisgátló Syncumar és a K2 vitamin kiegyensúlyozott együtt szedésével is megkísérelhető az INR=3,0 körüli előírás betartása, ami az alvadásgátlás jó kompromisszuma a rövid és a hosszú távú túlélés esélyeit illetően. Az trombózis prevenciós önkísérletem elején azt találtam, hogy rövid távon a 90 μg/nap K2 vitamin (MK7, natto) szedése +1 mg/nap Syncumar többletével nagyjából kiegyensúlyozható (2,5 tabletta helyett 3,5 Syncumar Mite tablettát kellett szednem). Később, hosszabb távon azonban a zsírban oldódó K2 vitamin halmozódását tapasztaltam én is, amint a VitaK kutatóintézet is. Az antikoaguláció hosszú távon is kívánatos egyensúlyát kétféle K2 termékkel is sikerült elérnem, a K2 raktáraknak kb. egy hónapig tartó feltöltése után. A kísérleteim alapján a legjobbnak tűnő kiegyensúlyozást az alábbi (kattintással nagyítható) I.a ábra mutatja.  

Az alvadásnövelő K2 vitamin és az alvadáscsökkentő Syncumar kiegyensúlyozott együtt szedése javíthatja is az antikoagulációs kezelés stabilitását, mivel e két nagy stabil tétel hatásai mellett eltörpülnek azok hatások, amelyeket a mindennapi étkezés rendszertelen K1 vitamin-tartalmai vagy más változások okoznak.
További részletek a 7.1 és a 7.2 alfejezetben.
I.a. ábra (táblázat)


A műbillentyű trombózis megelőzést célzó önkísérletem folytatását és részleteit az alábbi I.b. ábra mutatja be először a tüdőgyulladásom, majd a lágyéksérvem miatt szükségessé váló kórházi kezelésekkel együtt. A 2014.01.24 után fellángolt hörghurutomra szteroid (Medrol) lökésterápiát és antibiotikum kezelést kaptam, először otthon, de utána kórházba is kerültem 2 hétre, ahol hiperszenzitív tüdő-kötőszöveti gyulladás  és kisvérköri dekompenzáció ellen gyógyszerként intravénás Medrolt, vízhajtót és antibiotikumokat is kaptam. Ezek egy része INR-növelő gyógyszer volt, amelynek a kompenzálására nem a Syncumar értékét csökkentettem, hanem a K2-vitamin napi adagját növeltem meg kétszeresre. Az I.-b táblázat mutatja, hogy elfogadható INR értékek voltak mérhetők, (hasmenés, majd több napos ételundor, valamint a szokatlan gyógyszerek ellenére is). Az itthon csökkenő (jelenleg 8 mg/nap) mennyiségben szedett Medrol mellett is eddig megtartható volt a napi 2 kapszula (90μg) K2-vitamin adag.
További részletek a 7.3 alfejezetben.
I.b. ábra (táblázat)

A 2014.05.13-i lágyéksérv műtétemet jóval megelőző utolsó (2014.04.24-i) mérés szerint az INR egy kicsit az előírt alsó határ alá került a mintegy másfél hónapig csökkenő trend során. Úgy döntöttem, hogy a Syncumar adagját növelem meg 0,5 mg-mal, hogy az INR újra jó tartományba kerüljön. Ennek a növelésnek az eredményét azonban már nem sikerült ellenőriznem a heparinos vérhígításra való áttérés miatt, amely egy lágyéksérv-műtétem kapcsán vált szükségessé. Műtét esetén ugyanis a Syncumar (típusú) vérhígító nagy hátránya, hogy a hatása nehezen és lassan csökkenthető le egy bevérzés esetén. Ezzel szemben a heparin típusú vérhígító nagy előnye, hogy (egy "ellenanyag" beadásával gyorsan lecsökkenthető a vérhígító hatása, ami nagy segítség a műtét utáni veszélyes vérzés leállításában.
További részletek a 7.4 alfejezetben.

A heparinos alvadásgátlás 3 hetes (Syncumar mentes) időszakát kihasználtam arra, hogy a K2 vitamin adagját (másfélszeresre) növeljem. A lágyéksérv műtétem után újra vissza kellett térnem a Syncumar szedésére. Ezt az alkalmat viszont arra használtam fel, hogy drChen K2 (MK7) vitaminjának a szedésére térjek át, amelyet már régen terveztem. 

Amint az  I.c. ábra részletesebben is mutatja, hogy 2014.08.13-tól áttértem a BEST B Complex szedésére, utána pedig 2014.11.07-től a Best MULTIPLE kiegészítőre. Emiatt több más étrend-kiegészítő elmaradt. Az elmaradtak közé tartozott a szelén, a cink, magnézium,  B12 vitamin, folsav és dr Chen K2 vitaminja is. Ez (és több más folyó változás) újabb beállítást igényelt a Syncumar napi adagjára. Az INR az ideális tartományban maradt.
További részletek a 7.5 alfejezetben. 
I.c. ábra (táblázat)


Az alábbi I.d. ábra (az előző ábrával kis átfedéssel) a katéterablációm és a koszorúér-festésem szívműtétem körüli és utáni vérhígítás körülményeit mutatja be. Az abláció (esetemben a fagyasztásos kiirtás) azt a célt szolgálta, hogy a szív jobb pitvarában levő fals ingerkeltő gócot hatástalanítsa és ezzel a szívpitvarban  a percenkénti mintegy 150-300 lebegést megszüntesse. A koszorúér-festés (angiográfia) is katéteres beavatkozás. Az esetemben a koszorúér-festés a (flutter kiküszöbölése után még megmaradó) pitvari ritmuszavar (fibrilláció) esetleges okának a megtalását vagy kiszűrését szolgálta. Az eredmény negatív lett, mivel a diagnózis szerint a koszorús ereim épek és a véráram számára jól átjárhatóak!  Talán a K2 vitamin szorgalmas szedésének is köszönhetem ezt a (koromhoz képest szinte hihetetlenül) jó eredményt!    -:)

Megjegyzem, hogy a pitvari fluttert gyakran összekeverik a pitvari fibrillációval.  A flutter (lebegés) és a fibrilláció (remegés) között valóban sok a hasonlóság a kezelés módját illetően (és azonos az OEP finanszírozási csoportja is). A fibrilláció azonban még nagyobb (300-600) rezgésszámú, de kisebb amplitúdójú ritmuszavar. A flutteréhez képest az ablációja sokkal nehezebb, a fennmaradása azonban jóval kisebb veszélyt jelent, ezért a fibrilláció ablációs megszüntetésekor jóval kisebb az előny/kockázat aránya, vagyis nem annyira éri meg a műtét, mint a flutter kóros gócának a kiirtásakor (amely viszonylag csekély terhelésű beavatkozás az életminőség nagy javulásával). 

I.d. ábra (táblázat)

Mint minden sebészeti beavatkozásnál (foghúzásnál és más véres, invazív beavatkozásoknál) a szívkatéterezés időszakára is fel kell függeszteni a Syncumar szedését, mert egy nehezen elálló vérzés esetén a Syncumar hatása nem szüntethető meg olyan gyorsan mint a heparin hatása, amely egy ellenanyag beadásával gyorsan felfüggeszthető.
További részletek a 7.6 alfejezetben.  

Korányi kórházi tartózkodásom alatt kiderült, hogy hiába szedek már egy ideje K2-vitamint is, mert az 1990. évi szívbillentyű-beültetésem óta szedett Syncumar, illetve annak a K2-vitamint csökkentő hatása is hozzájárulhatott ahhoz, hogy egy (kontrasztanyagos) röntgen CT szerint a koszorús ereim elmeszesedtek. Ezek miatt felvállaltam a koszorús ereim katéteres vizsgálatát is (amely sztent háló beültetésével is járhat, ha valahol nagyon leszűkültek.
További részletekről majd hamarosan beszámolok a 7.7 alfejezetben. 

A CT azt is mutatta, hogy az aorta rendkívüli meszes, benne plakkok vannak. Az aortaívet követve egy 1,4x1 centiméteres fali thrombus van. Az aorta meszesedését és plakkjait ugyan már 2001-ben felfedezték (majd 2002-ben szintén kontrasztanyagos röntgen CT-vel megerősítették).

Ezután már csak magas HDL koleszterin vérszintet kellene elérni, mert az meg az erekre lerakódott rossz (LDL) koleszterint képes feloldani és eltávolítani!  Mostanában a  nálam mért HDL értéke 1,84, az  LDL értéke pedig 2,48, ami elég jó arány. Újabban azonban már beszélnek jó és rossz  LDL-ről is,  állítva, hogy e részecskéknél is a méret számít. Minél nagyobb, annál jobb!
További részletek a 8. fejezetben.

TARTALOMJEGYZÉK

1. Szélütés a véralvadás két végletében
2. A műbillentyű-trombózis
3. Mechanikus műbillentyű + Syncumar párosítás
3.1 INR a véralvadási idő a nemzetközileg normalizált arányszáma
4. Műbillentyű+vérhígító párosítás tömeges alkalmazása
4.1 Szendi Gábor: Műbillentyű+vérhígítás kiönti a gyermeket is a fürdővízzel
4.2 Az én esetem derűsebbé teszi ezt a szomorú képet
5. Véralvadást befolyásoló gyógyszerek, étrend-kiegészítők, ételek és italok
                    5.1 A véralvadás és a K1 vitamin mennyiségi összefüggése
6. Dr. Kate szerint előnyös a vérhígító +K2 együtt szedése
                    6.1 MenaQ7+vérhígító (VitaK klinikai kísérlete a Nattopharma megbízásából)
7. Saját önkísérlet a K2 vitamin és a Syncumar együtt szedésére
                  7.1 Az önkísérlet első szakasza a Vitaking K2 vitamin (natto) termékével
                  7.2 A kísérlet második szakasza Doctor's Best MenaQ7 kapszulájával
                  7.3 Kórházi intermezzo egy tüdőgyulladás miatt
                  7.4 Áttérés heparinos vérhígításra LÁGYÉKSÉRV műtét miatt
 

                  7.5 Syncumar szedése drChen K2 (MK7) vitaminjával együtt 

                  7.6 Syncumar szedése Dr's Best MULTIPLE komplexe mellett
                  7.7 Áttérés heparinos vérhígításra KATÉTERABLÁCIÓ miatt
8. A meszes plakkok kialakulásának stádiumai
9. Néhány következtetés
Kapcsolódó irodalom

Mottó: Az interneten szenvtelenül keverednek egymással az információs szemétdombok és gyémántbányák is. 



1. Szélütés a véralvadás két végletében

Egyszerűen bevezetve a témát, a túl híg vér külső vagy belső elvérzéshez vezethet, amelyek közé tartozik a rettegett agyvérzés is. Az evolúció egyik sikereként, az elvérzés ellen általában nagyon jól véd a K1 vitamin már ősidők óta. A másik véglet, vagyis a túl sűrű vér viszont vérrögök képződéséhez, majd érelzáródáshoz, vagyis trombózishoz vezethet, amelyek közé tartozik a  szintén rettegett szívinfarktus, és az agytrombózis is. Az 1.1. ábra szemlélteti a stroke (szélütés, gutaütés) jelenségét a túl sűrű és a túl híg vér esetére is.

1-1. ábra (rákattintással nagyobbítható)

2. A műbillentyű-trombózis

Leggyakrabban a szívbe beültetett műbillentyű növeli meg a vérrögképződés, majd egy elszabadult vérrög által okozott érelzáródás (agytrombózis, szívinfarktus, tüdőembólia) veszélyét, de génmutáción alapuló trombózishajlam, hosszú fekvés és pitvarfibrilláció is növelheti vérrögképződés kockázatát. Megjegyzem, hogy nekem is van egy trombózisra hajlamosító génmutációm, a neve MTHFR, ami a C677T pontmutációja. Ráadásul homozigóta mutáns vagyok, ami miatt fiam és a lányom is örökölte tőlem ezt a génmutációt (heterozigóta formában).

A legközvetlenebb veszélyt a mechanikus szívbillentyű jelenti. A véralvadás ugyanis nemcsak akkor indul be azonnal, amikor a vér kifolyik az érből, hanem akkor is, amikor az éren belül „véridegen” anyaggal találkozik. A mechanikus szívbillentyű trombogén implantátum, amely „véridegen” anyagként indukálja egy véralvadási góc keletkezését a felületén, majd a véralvadást. A műbillentyű-trombózis ellen vérhígító kezeléssel (antikoaguláns terápiával) küzdenek. A vérzési időt, a vérzékenységet 2-4-szeresre növelő vérhígítóként hazánkban szokásosan a Syncumar tabletták szedését írják elő, USA és UK gyógyászatában pedig a Warfarin szedése terjedt el.

Megjegyzem, a teflon nem trombogén anyag, mert nem váltja ki a felületén a véralvadási gócok, vérrögök keletkezését. Ezt onnan tudom, hogy 1971-ben (immár 52 éve) egy teflonfolttal igazították ki a magzati fejlődési rendellenességként keletkezett coarctatio aortae nevű aortaszűkületemet (amely nálam egy gyufafejnél is kisebb átjárást jelentett, de szerencsémre besegítettek a sok sportolás hatására feltágult párhuzamos erek, kollaterálisok). Kár, hogy a vérbarát teflon anyag műbillentyűnek mechanikailag nem megfelelő, mert oda gyenge.

A preparált sertésbőrből készült biológiai szívbillentyű nem vált ki helyi véralvadást azonban csak rövid ideig tart (7-15 évig). Én viszont egy mechanikus aorta műbillentyűt kaptam 23 évvel ezelőtt (57 éves koromban). Pontosabban én választottam a mechanikus műbillentyűt, mert arra (7 év helyett) 160 év volt garancia mechanikai szempontból, ami nem volna rossz kilátás, ha egyébként is ki tudnék tartani addig. 

 3. Mechanikus műbillentyű + Syncumar párosítás
A mechanikus műbillentyű + Syncumar párosítás azonban megfelelő életmódot, kényes kiegyensúlyozást igényel. Mellette alkohol nem (igen) fogyasztható. Óvakodni kell a hirtelen irányváltásoktól és a nagyobb mennyiségi változtatásoktól is az étkezés, a gyógyszerelés és az étrend-kiegészítés terén. A foghúzásnál (vagy más műtétnél) kisebbre kell állítani az INR értékét, vagy heparin injekciós véralvadásgátlásra kell áttérni. Az oda-vissza való átállítás viszont hosszú (kb. 1 hetes) és nagy cirkusszal jár, ami általában kórházi kezelést igényel.

A fertőzések ellen radikálisan védekezni kell, mivel a műbillentyűre nemcsak a véralvadási góc igyekszik rátapadni, hanem a baktériumok is, ezért bármilyen gennyes fertőzés (veszélye) esetén radikális antibiotikus profilaxist kell alkalmazni. Így kell eljárni a sebészeti beavatkozások és foghúzás előtt is.

 3.1 INR a véralvadási idő a nemzetközileg normalizált arányszáma
Mindezek tetejében, havonta laborba kell menni a vérzékenység, az alvadási idő ellenőrzésére, konkrétan az INR mérésére, amely véralvadási időre a nemzetközileg normalizált arányszám INR (International Normalized Ratio), az 1-nek tekintett releváns egészséges átlagra vetítve. Az INR másik neve: Quick idő vagy prothrombin idő, hivatalos magyar neve: Prothrombin Nemzetközi Normalizált Ráta (a prothrombin a soklépcsős véralvadás utolsó lépésében thrombinná átalakuló faktor).

Az ideális INR=3 célérték azt jelenti, hogy a véralvadási idő legyen 3-szor akkora, mint az egészséges emberek releváns átlaga. Ezt írják elő a műbillentyűvel rendelkezők számára. Terápiás tartományként ideális az INR=2,7–3,2 (de elég jó INR=2,5–3,5 és rövid távon elfogadható az INR=2,0–4,5 értéktartomány is). Mindez azonban igen keskeny ösvényt jelent. 


A vérhígítás keskeny mezsgyéjéről nem szabad letérni, mert egyik oldalon a trombózis, a másik oldalon az elvérzés fenyeget. Más hasonlattal olyan ez, mint egy mély szakadék felett átívelő kötélhídon való áthaladás vagy mint Odisszeusz áthajózása a szűk tengerszoroson a két tengeri szörny: Szkülla és Kharübdisz között. 23 évi tapasztalattal a hátam mögött elmondhatom, hogy mégsem olyan szörnyű ez, és az arany középút keskeny ösvényén való maradás a gyógyítás és az élet sok más területén is követelmény.  

Az INR=2,0–4,5 közötti értékek ugyan még alkalmilag elfogadhatóak, de  az INR=3,0 értéktől való eltéréssel és hosszabb távon (időarányosan) nő a veszély. Az INR 4,5 feletti értékeinél nagyon megnő vérzékenység és ezzel a sérüléses elvérzés, vagy (például a vesében, a szemfenéken és máshol) a belső bevérzés kockázata. A 2,0 alatti INR értékeknél pedig a vérrögképződés és a trombózis veszélye válik naggyá.

 

4. Műbillentyű+vérhígító párosítás tömeges alkalmazása

A gyakorlatban a műbillentyű+vérhígító párosítás tömegesen is jól működik. Dr. Szabolcs Zoltán adatai szerint Magyarországon kb. 11 ezer ember él műbillentyűvel, mivel az átlagos előfordulási arány a teljes népességre 1,1 ezrelék, a 44 év alattiakra 0,2 ezrelék, a 75 év felettiekre pedig 5,3 ezrelék.  

A világon mintegy 3 millió ember él műbillentyűvel, átlagosan 10 éves túlélési idővel és évente kb. 280 ezer műbillentyű-beültetéssel számítva.Más szempontból a helyzetet dr. Szabolcs Zoltán nyomán úgy is jellemezhetjük, hogy az ötvenes évektől a napjainkig, mintegy 80-90 szívbillentyű típust fejlesztettek ki, ami azt jelenti, hogy az ideális műbillentyűt még nem sikerült megtalálni. Ehhez hozzátehetjük, hogy a hosszú élettartamú mechanikus műbillentyűk mellé szükségképpen rendelt ideális vérhígítót sem sikerült kifejleszteni az elmúlt hatvan évben.

 

4.1 Szendi Gábor: Műbillentyű+vérhígítás kiönti a gyermeket is a fürdővízzel

Az elmúlt évtizedben azonban több statisztikai megfigyelés és klinikai kísérlet is rámutatott arra, hogy a K1 vitamin mennyiségét csökkentő szokásos vérhígító kezelés a K2 vitamin szintjét is lecsökkenti, ami pedig meszesedést okozhat a lágyrészekben, ugyanakkor csontritkuláshoz is vezethet.

Nekem erről nem volt tudomásom mindaddig, amíg egy május elején egy nekem írt levélben SZENDI GÁBOR nem figyelmeztetett rá  (KÖSZÖNET ÉRTE!)

Később a tények és tévhitek honlapján megjelent (az „Előzze meg, vagy fordítsa vissza az ér-, a vese- és a lágyszöveti meszesedést!” valamint a „Az ’érelmeszesedésben’ szenvedő ősember”) cikkeiben részletesen elemezte és konkrét szakirodalmi hivatkozásokkal is bemutatta ezt a veszélyt.

Szendi legfontosabb következtetése számomra a következő volt: Vérhígítókat szív- és érrendszeri betegségekben szenvedőkkel szoktak szedetni, amivel rövid távon megóvják őket a vérrög képződésétől, azonban ugyanazzal fokozzák a szív, erek, szívbillentyűk és az artériák meszesedését, vagyis az alapbetegséget és a halált”.

Ezek szerint a műbillentyű + vérhígítás megoldás kiönti a gyermeket is a fürdővízzel, mivel nemcsak az USA és UK már évtizedek óta kedvelt hatóanyaga a 4-hidroxikumarin (Warfarin, Coumadin, Jantoven, Marevan, Lawarin, Waran, Warfant), hanem a világ más részein használt acenocoumarol (Syncumar, Syntrom, Thrombostop) sem eléggé szelektív K1-K2 vitamin tekintetében.

A néhány héttel ezelőtti kórházi tartózkodásom  során kiderült, hogy a szívem koszorús erei meszesek. Az aorta pedig rendkívüli meszes. Sőt az aortaívet követve egy 1,4x1 centiméteres fali thrombus van. Mindezek miatt a Sycumar helyett valami más trombózisgátlót kellene szednem, amely lehetővé tenné a K2 vitamin nagyobb adagjainak a  szedését is. Sajnos, a heparin, túl drága és naponkénti injekciózással jár, valamint néhány veszélyes mellékhatást is leírnak róla.

Szendi (2013. májusi írása) szerint is nagy baj azonban az, hogy nem nagyon van elérhető alternatíva, bár léteznek újfajta véralvadásgátlók, pl. dabigatran (Pradaxa), rivaroxaban (Xarelto), ticlopidin (Ticlid, Aclotin, Ticlopidin-Chinoin), clopidogrel (Plavix) vagy ditazol (Ventavis), továbbá az acetilsav tartalmúak (Colfarit, Astrix, Corpyrin, Kardiren, Aspirin Protect, Kardegic, Thrombo ASS-EP), amelyek nem a K1- és ezzel a K2 vitamin gátlásán keresztül fejtik ki véralvadásgátló hatásukat.
[Szendi úgy látja, hogy (a paleolit életmódra váltás mellett) a warfarin/kumarin helyett az aszpirin és az omega-3 lehetne alternatíva, ha a beteg partnerre talál ebben az orvosában]. 

Én majd egy másik blogbejegyzésben részletesebben is bemutatom, hogy az elmúlt években bevezetett új véralvadásgátlók nem alkalmazhatók a műbillentyű-trombózis megelőzésére. Egyelőre úgy néz ki, hogy a műbillentyűsök életfogytiglan a már régóta használt kumarin vagy kumarol hatóanyagok (pl. Warfarin vagy Syncumar) szedésére vannak ítélve.

4.2 Én nem becsülöm le a rövidebb távú túlélést sem

Az én esetem egy kissé derűsebbé teszi ezt a szomorú képet. Egyrészt, én nem becsülöm le a rövidebb távú túlélést sem – nemcsak azért, mert hosszú távon mindnyájan meghalunk, hanem azért sem, mert 1990-ben nekem már csak hónapjaim voltak hátra. Akkor már egyre mélyebbre csúsztam le a pangásos vérkeringés és a dekompenzáció lejtőjén, a nehézlégzés, fulladás, vérköpés szokásos jelenségeivel kísérve.

A bajt az okozta, hogy magzatfejlődési rendellenességként (a háromhegyű helyett) kéthegyű aortabillentyűvel születtem (ami egyébként szokásos kísérőjelensége a már említett coarctatio aortae érszűkületnek az aorta leszálló ágának az elején). Ez a geometria a vér lamináris áramlását egy kissé megbontotta, ami miatt 57 éves koromra már olyan sok mész tömte el az aortabillentyűt, hogy a gombnyi átmérőjű helyen csak egy gomblyuknyi átjárás maradt. 1990-ben a műbillentyű beültetése után újjászülettem (a rendszerváltással egy időben). Utána dolgos és hasznos évek sora jött sok kerékpározással, munkával, valamint tanulmányok és cikkek írásával.

Azóta is szedem a Syncumart és szedek egy kevés sztatint is. A Syncumar számomra azért is hasznos, mert egy (MTHFR) génmutáció miatt általában is hajlamos vagyok a trombózisra. A minimális (5 vagy 2,5 mg/nap Roxera) mennyiségű sztatint többször megpróbáltam elhagyni, de az eddig még nem sikerült.

Elhagytam viszont az életminőségemet nagyon lerontó többféle gyógyszert. Monopril, Sotalex, Metformin stb. helyett hasznos étrend-kiegészítők Q10 ubikinol, tejsavófehérje, Omega-3, Mega-50, L-Carnitin, B12, D3 és C vitamin stb. szedésére tértem át. Újabban szedni kezdtem a K2 vitamint is, hátha sikerül még javítani az életem minőségét és perspektíváit.

 

5. Véralvadást befolyásoló gyógyszerek, étrend-kiegészítők, ételek és italok

A 5.0. ábra döbbenetes áttekintést ad a véralvadást (koagulációt, trombózist) és a vérzékenységet (be/elvérzést) befolyásoló gátló gyógyszerek, étrend-kiegészítők, ételek és italok tömegéről.

A lista bizonyítja, hogy a hosszan tartó (a műbillentyűseknél életfogytiglani) antikoagulációs kezelés (angolul: long-term Oral AntiCoagulant [OAC] therapy) nagyon bonyolult körülmények között zajlik. A Syncumar kezelésnél figyelembe kell venni ezeket az ellentétes (agonista) és az elősegítő (szinergista) gyógyszerek, étrend-kiegészítők, ételek és italok hatásait is.

A problémát nem lehet megkerülni egy más véralvadásgátló gyógyszerre való áttéréssel sem. Akkor ugyan egy másik listát kellene bemutatni, de feltehetőleg az sem lenne sokkal rövidebb. Megoldást csak az jelentene, ha a mechanikus műbillentyű helyett egy olyan szintén életfogytig tartó szívbillentyűt találnának ki, amely nem hajlamosítana a műbillentyű trombózisra, aminek a kockázatát csökkenteni hivatott az antikoagulációs kezelés.

Az 2. ábra úgy is lehet felfogható mint egy kiegyensúlyozott libikóka (játszótéri mérleghinta), amely növekvő vérzékenység vagy véralvadás felé billen el, ha nincs kiegyensúlyozva.

5.0. ábra (rákattintással nagyobbítható)
 
Az egyensúlyt alig befolyásoló (semleges hatásúak) a hinta középtájára kerültek. A hinta két végére viszont a legerősebb hatású („legfajsúlyosabb” gyógyszerek, étrend-kiegészítők, ételek és italok kerültek, amelyre a + és ++, valamint a – és a = jel is utal. E hatáserősségi jelzések alapját a Syncumart gyártó és forgalmazó Valeant alkalmazási előirata és betegtájékoztatója képezik, ahol azonban a számok helyett csak ilyen jelzők szerepelnek: a Syncumar hatását minimálisan, mérsékelten, kifejezetten csökkentő vagy fokozó (antagonista vagy szinergista).

A helyzet bonyolultságát még tovább növeli, hogy a mérlegen mutatott anyagok egymással is kölcsönhatásban lehetnek. Sőt, nemcsak kettős, hanem többszörös kölcsönhatások is felléphetnek, amelyek figyelembevétele a megfigyelő-elemző munka kombinatorikai robbanását okozná. Mindezeknek a számszerű felmérése lehetetlen még a technika mai állása mellett is. Valójában csak az a gyakorlati útmutatás működik megbízhatóan, hogy lehetőleg ne változtassunk hirtelen és/vagy sokat a fogyasztott gyógyszerek, étrend-kiegészítők, ételek és italok tekintetében és méressük meg gyakran (havonta) az INR értékét. Így a Syncumar szedése csak megbízható betegre bízható. 

5.1 A véralvadás és a K1 vitamin mennyiségi összefüggése

Leon Schurgers [Maastricht University és VitaK Research, 2004] és kutatótársai már közel egy évtizede részletesen feltérképezték a K1 koagulációs vitamin és az emberi szervezet mennyiségi kölcsönhatását.

Az elemzést azzal kezdték, hogy kiindulásként (a Sycumar hatóanyagát is képező) acenocoumarol tablettákkal 4 hét alatt a normálishoz képest duplájára (INR=2 értékre) növelték meg a kísérletben szereplő 12 egészséges fiatal felnőtt átlagos véralvadási idejét (akik között 6 férfi 26-30. év közötti és 6 nő 25-31. év közötti volt). Ezután a szájon át szedett K1 vitaminnak a véralvadási időt csökkentő hatásának a felmérésére hetente 50 µg-os adagokban 500 µg-ig emelték a K1 mennyiséget és közben sok releváns paramétert mértek, köztük az INR értékét is. A témánk szempontjából legfontosabb eredmény lényegét a 5.1. ábra szemlélteti, bemutatva a K1 koagulációs vitamin és az emberi szervezet mennyiségi kölcsönhatását.

5.1. ábra (rákattintással nagyobbítható)
A mért adatokhoz jól illeszkedik egy logaritmusgörbe (a korreláció négyzete 0,9823, ami közel áll determinisztikus összefüggést jelentő 1-hez). Eszerint az 50 µg-ként növelt adatok eleinte relatíve nagy hatást fejtenek ki (mivel a kezdetén a görbe meredeken esik), majd a nagyobb adagok egyre kisebb hatásúak (a görbe mindinkább laposodik). A szerzők megjegyzik, hogy ez szokásos biológiai viselkedés az agonista–antagonista szerek kölcsönhatásában.

A kísérlet főbb megállapításai:

    1.) 100 µg K1 vitamin bevételéig a koagulációs faktorok hatásai csak lassan növekedtek
    2.) 100-300 µg K1 vitamin bevételének a tartományában a koagulációs hatás logaritmikus függvényt követett. 3.) 500 µg K1 vitamin bevétele után a koagulációs hatás már nem nőtt tovább. 4.) Napi 100 µg alatti K1 vitaminfogyasztás nem befolyásolja lényegesen a koagulációs kezelést.
      A kísérletben négy élelmiszert is kipróbáltak az alábbi mennyiségekkel:
      1.) Spenót (400 g; 1500 µg K1)
      2.) Brokkoli (400 g; 700 µg K1)
      3.) Curd cheese (tehéntúró 500g; 103 µg MK-9+nyomokban egyé több más MK) and
      4.) Natto (100 g, 1000 µg MK-7).

      Az élelmiszerekre vonatkozó főbb megállapításaik:
      1. A K1 vitaminban gazdag leveles zöldségekben levő K1 biohasznosulása igen csekély, mindössze 5-10%, a K1 tablettákéhoz képest.
      2. A brokkoliban levő K1 vitamin relatív biohasznosulása 29%, a spenótéban 13%.
      3. A szokásos nyugati étrendben a leveles zöldségek a napi K1 bevitel kb. 40-60%-át fedezik.
      4. A zöldségek szokásos mennyiségű fogyasztása nem befolyásolja lényegesen a koagulációs kezelést akkor sem, ha a fogyasztás rendszertelen.
      5. A szokásos mennyiségben fogyasztott (K2 vitamin MK-9 változatát tartalmazó) tehéntúró nincs hatással a koagulációs kezelésre. A rendszeres fogyasztása azonban gyakorolhat némi hatást, mivel ezek sokáig maradnak meg a vérplazmában.
      6. 100g natto elfogyasztásának koagulációs kezelést jelentősen befolyásoló hatása van. A K2 vitamin MK-7 változata a 4 órán belül a vérben is megjelenik. A hatást növeli, hogy egyrészt az MK-7 is sokáig marad a vérben (ezért a mennyisége halmozódhat), másrészt a nattoban levő élő natto bacilusok lejuthatnak a belekben, ahol előállíthatnak új MK-7 mennyiségeket is, sőt elősegíthetik a K2-MK-7 biohasznosulását is.
      Mindezekből megállapíthatjuk, hogy a 2. ábra mérleghintáján feltüntetett ételek közül a csekély biohasznosulásuk következtében a szokásos napi mennyiségekben a legnagyobb K1 vitamintartalmú zöldségfélék sem gyakorolnak lényeges hatást a koagulációs kezelésre. A K2 vitamintartalmú tejtermékekkel sem lehet baj a szokásos mennyiségek fogyasztása esetén. Vigyázni leginkább a natto és a gyógyszerek fogyasztásával kell.

       

      6. Dr. Kate szerint előnyös a vérhígító +K2 együttszedése

      6.1. ábra (rákattintással nagyobbítható)

      Dr. Kate könyvének egyik alfejezete (Vitamin K2: Friend or Foe of Blood-Thinning Medications?) taglalja a warfarin típusú vérhígítóval együtt szedett K vitamin problémáit. Az érvelésében hivatkozik arra, hogy 50 µg/nap K2 MK-7 úgy segíti elő az oszteokalcin karboxilációját, hogy közben nem zavarja a vérhígítást, hanem inkább stabilabbá teszi azt. Szerinte az MK-7 adagolás az 50 µg/nap mennyiségig biztonságos, felette már zavarokat okozhat. Szerinte az együtt szedés haszna kettős: egyrészt javul a vérhígító kezelés stabilitása, másrészt megszűnik az egyébként nagyon fontos K2 vitamin nagy hiánya, amelyet éppen a vérhígító kezelés vált ki. Azt javasolja azonban, hogy K2 vitamin szedésének megkezdéséhez konzultáljunk egy, a K2 vitamint jól ismerő szakorvossal, mielőtt a vérhígítót felíró orvosunk visszariad a K2 vitamin és a vérhígító egyidejű szedésétől („before she balks at the idea of your taking vitamin K2”).

      Ez a javaslat összecseng a különféle K2 vitaminkészítmények tájékoztatóján feltüntetett figyelmeztetéssel, amelyek közül néhány a következő:
      1. Figyelem: Forduljon orvoshoz a fogyasztás előtt, ha Ön jelenleg antikoaguláns gyógyszerek (pl. warfarin, coumadin, heparin) kezelése alatt áll, vagy ha terhes.
      2. Felhívás: Az étrend-kiegészítő használata előtt érdemes szakemberhez fordulni. Kumarin és Warfarin szedése esetén kérje orvosa tanácsát.
      3. Talk to your doctor about how natto might affect your lab test results if you are taking Warfarin.
      4. If you take a blood thinner like COUMADIN® (WARFARIN), which works by inhibiting the effect of Vitamin K, the use of a Vitamin K supplement should be discussed with your doctor before you begin taking it, as changes in blood thinning may occur.
      5. A point of concern is however the potential interference of K vitamins with long-term oral anticoagulant treatment. Individuals taking anticoagulant medications, such as warfarin (coumarins) should consult their doctor before taking Vitamin K2.

      6.1 MenaQ7+vérhígító (VitaK klinikai kísérlete a NattoPharma megbízásából)

      A biotechnológiára szakosodott norvég NattoPharma ASA cég a MenaQ7 csúcstermék szabadalmaztatója és gyártója. A cég ezen a területen világszerte vezet szerepet tölt be az innovációban, szellemi tulajdonban és gyártási technológiában is.

      A NattoPharma általa fenntartott www.menaq7.com  honlapon szakszerű és részletes leírások találhatók a MenaQ7 különféle tulajdonságairól, gyártási és alkalmazási szempontjairól stb. Ezek között található egy leírás a MenaQ7 szedése melletti végrehajtott antikoagulációs kísérletsorozatról, amelyet az utalások szerint a VitaK BV kutatóintézet végzett el, de az eredmények a megbízó és finanszírozó NattoPharma szellemi tulajdonát képezik.

      6.2. ábra (rákattintással nagyobbítható)

      MenaQ7 és az egyidejű szedésének körülményeit kutató antikoagulációs kísérlet lényegében hasonlóan történhetett, mint az előzőekben a K1 vitamin kapcsán már ismertetett kísérlet, amelyet Leon Schurgers vezetésével végeztek 2004-ben, aki a VitaK kutatóintézet elnökhelyettese és a téma kiváló művelője. Itt azonban a K1 vitamin helyett, a K2 MenaQ7 változatát helyezték a kutatás középpontjába.

      A vérhígító acenocoumarol szedetésével az INR=2,0 értéket állítottak be. Ezután kéthetenként 20 µg/nap adagokban emelték K2 MenaQ7 változatában fogyasztott mennyiségét. A következő eredményekre jutottak:

      1.     A kísérletben résztvevő egészséges felnőtt önkéntesek kb. a felénél csak a 200 µg/nap MenaQ7 adag okozott klinikailag jelentős változást, a kísérletet felügyelő ellenőrök véleménye szerint.
      2.     Volt azonban egy személy, aki már 50 µg/nap MenaQ7 adag bevételére klinikailag jelentős mértékben reagált.
      3.     Csoportszinten tekintve az eredményeket, 50 µg/nap MenaQ7 adag alatt nem volt klinikailag jelentős változás.
      4.     A K2 tartalmú szokásos ételek rendszertelenül is fogyaszthatók, mivel 25 µg/nap mennyiséget aligha haladja meg az MK-7 tartalom.
      5.     50 µg MenaQ7 tartalmú kapszula vagy tabletta étrend-kiegészítőként jól használható, mert az egy kapszulában vagy tablettában levő mennyiség nem haladja meg a biztonsággal adható szintet.
      6.     Hangsúlyozták, hogy a rendszeresen szedett K vitamin nem kontraindikált az orális antikoagulációs terápiában, mert a K vitamin magasabb adagjaihoz beállított egyensúly még stabilabb is, mint az alacsonyabb szintű.
      7.     Elvileg a K1 vitamint is lehetne használni a K vitamin magasabb adagjaihoz beállított egyensúly eléréséhez, azonban a K2 vitamin szedése számos külön előnnyel is jár (az érelmeszesedés és a csontritkulás talaján kialakuló betegségek megelőzésében).
      8.     Az antikoaguláció mellett szedett K vitamin állítólagos kockázata, csak a teljes étrend (teszem hozzá: és gyógyszerrend!) áttekintésével ítélhető meg (amint azt a 2. ábra mérleghintája is szemlélteti). 

      7. Saját önkísérlet a K2 vitamin és a Syncumar együtt szedésére

      Szendi Gábor tanácsa nyomán és téma szakirodalmának az átolvasása után, elhatároztam, hogy én is szedek K2 vitamint, mert a Syncumar által biztosított rövid távú túlélés mellett érdekelt vagyok a hosszú és egészséges élet reményével kecsegtető K2 vitamin szedésében is.

      Nem szeretem azt az ideológiát, hogy fő a jelen és a rövid táv, mert hosszú távon úgyis meghalunk. Szerintem minden időtáv fontos, és akkor talán és örökké is élhetünk, – legalábbis mi néhányan, akik eléggé ügyelünk az egészségünkre... és ha közben az anti-aging tudomány is besegít.

      Állítólag mintegy 13 éve dolgoznak a biológusok a természetes öregedés biológiai folyamatának a megértésén. Az anti-aging biológusok és szakértők hadával együtt, dr. Mercola Dr. Joseph Mercola,  a neves amerikai orvos és természetgyógyász [2010] addig is keményen dolgozik a telomerek hosszának visszaállítását (restaurálását) célzó olyan életmód tanácsokon, amelyek segítenek kitartani addig. A Manhattan Beach Project nevű kezdeményezés 2009 novemberében tartotta meg a Longevity Summit (hosszú életet kutatók csúcstalálkozója) nevű konferenciáját, ahol bejelentették: húsz évre van ma a tudomány attól, hogy képes legyen megállítani a természetes öregedés biológiai folyamatát. Ha jól számolom, akkor már csak 16 év és 4 hónapig kell kitartani.

      Tartva magam szakirodalomban és a K2 vitaminkészítmények tájékoztatóján olvasható figyelmeztetésekhez, ORVOSHOZ FORDULTAM. Egy PhD diplomás, tekintélyes, de nyitott gondolkodású kardiológussal volt szerencsém erről konzultálni, aki előzőleg angol nyelvű klinikai-gyakorlati, és tantermi-elméleti belgyógyászati és kardiológiai oktató volt, külföldön is. Dr. László Zoltán (a János Kórház osztályvezető főorvosa) azt mondta, hogy rátérhetek a K2 vitamin szedésére, ha továbbra is rendszeresen járok INR ellenőrzésre, ami az antikoagulációs kezelés és változtatás legfontosabb kritériuma.


      7.1 Az önkísérlet első szakasza a Vitaking K2 vitamin (natto) termékével

      A 7.1. ábra foglalja össze az önkísérletem 1. szakaszának a lényegét a Vitaking K2 vitamin (natto) és a Syncumar együttes szedésére. A kísérleti adatok az ábráról leolvashatók.

      7.1. ábra: A kísérlet 1. szakasza (rákattintással nagyobbítható)


      Az első meglepetést számomra az okozta, hogy (a szokásos 2,5 mg Syncumar folytatása mellett) az először alkalmazott 45 μg/nap K2 adag hatására az INR felfelé ment, pedig lefelé vártam. Nekem ez azért is okozott meglepetést, mert a figyelmetlenségem miatt azt hittem, hogy 90 μg/nap K2 adagot alkalmaztam. Utólag vettem észre, hogy a Vitaking nem egy, hanem két kapszulára (az ajánlott napi adagra) adta meg a 45 μg K2 értéket. Ez a nem tervezett kísérlet azonban megmutatta, hogy 45 μg/nap K2 adag (két kapszula) rövid távon nem okoz változást az INR értékében- A kapott csekély emelkedés ugyanis természetes ingadozásnak tekinthető.

      Azután (a még mindig az eltévesztett adagolás hatására) napi 5 kapszulára 112,5 μg/nap adagra) tértem át. Ez viszont túllövést okozott, mert az INR érték 2,0 alá (1,97 értékre) süllyedt, ami messze eltért az INR= 3,0 célértéktől. Ezt a Syncumar adagjának az emelésével kíséreltem meg kompenzálni, de nem sikerült, mert a 3 mg Syncumar 6 napon át tartó szedésére az INR az 1,97 értékéről csak 2,12 értékre ment fel.

      Következő lépésben kettős változtatást alkalmaztam, ami azonnali sikert hozott. A K2 vitaminból csak 4 kapszulát (90 μg/nap) adagot vettem be, a Syncumar adagját pedig tovább emeltem (3,0 mg-ról, 3,5 mg-ra). A további eredmények szerint azonban (feltehetően a K2 vitaminraktárak telítődése és az emiatt egyre csökkenő felvevőképessége miatt) az INR trendszerűen csökkent és az ábrán kijelölt (nagyon szigorú) sáv alá ment.

      Az eltérések nem voltak nagyok, a kapott INR értékek orvosilag jól tolerálhatók, de nem ideálisak. Ennyi ingadozás sok minden (például a gyümölcs- és dinnyeszezon) miatt lehet, de azért még lejjebb vettem a K2 vitamin adagját napi 2x1 kapszulára, vagyis 45 μg/nap értékre, mivel a Syncumar adagját már nem volt célszerű tovább növelni (egyébként épp ezzel a 45 μg/nap K2 adaggal kezdtem, de rövid távon nem volt semmilyen hatása).

      A következőkben megint nem várt túllövés jelentkezett, ami miatt a Syncumar adagját 3,5 mg-ról 3 mg-ra  csökkentem és azt vártam, hogy az INR 3,1 értékre megy le, de ténylegesen INR= 2,13 jött ki. Mivel a (vérképemet rontó, némi vérszegénységet is okozó) Syncumar adagját nem akartam nagyon megnövelni, ezért tovább csökkentettem a K2 vitamin mennyiségét 32,14 μg/nap adagolásra. Ez heti 10 kapszulát jelent az eddigi 7x2=14 kapszula helyett és azt kaptam, hogy az INR értéke felment a 3,29 értékre, ami a kijelölt ideális INR tartományon belül van. A megengedett tartomány jóval szélesebb (2-4,5 közé esik). Ezzel az önkísérletemnek a Vitaking K2 termékével folytatott első szakaszát lezártnak tekintettem.


      7.2 Az önkísérlet második szakasza  Doctor's Best MenaQ7   kapszulájával

      A kísérlet második szakaszát és az azutáni gyógyszerelést Doctor's Best MenaQ7  45μg-os kapszulájú K2 vitamin termékével folytattam. 

      7.2 ábra (tábla) mutatja, hogy a kísérletem először elakadt egy Calici vírus általi fertőzés miatt. Probléma lett a rubofennel csillapított lázas betegség, továbbá a májfunkciós paramétereim megemelkedése is. Először a 45μg-os MenaQ7 kapszulából hetente ötöt szedtem vagyis átlagos napi adagként 35μg K2 vitamint vettem be (az előző tapasztalatok alapján). A kapott magas  (4,19) INR értéket a betegséggel kapcsolatos  zavaró problémák (például hasmenés, Rubofen, rossz májfunkciók stb.) okozhatták.
      7.2 ábra (tábla): A kísérlet 2. szakasza egy Calici vírusfertőzés után (rákattintással nagyobbítható)


      Miután túljutottam Calici vírusfertőzésen, a kísérletet úgy folytattam tovább, mintha az előzőek meg sem történtek volna. Napi egy kapszulával kezdtem, amely azonban nagyon lenyomta az INR értékét. Azután elkezdtem csökkenteni a MenaQ7 adagját először 32,14μg, majd 22,5μg átlagos napi értékre. Az INR elég nehezen emelkedett, de 2013 október elsejére már 2,5 értékhez igen közel került (pontosabban az INR 2,41 lett).

      Ezután már a finombeállítás következett. Úgy határoztam, hogy nem csökkentem tovább a MenaQ7 adagját (hiszem már csak minden második nap vettem be egy kapszulát). Ehelyett inkább minden második nap (a MenaQ7 kapszulával együtt) beveszek még egy fél Syncumar tablettát is (a mindennapi 3 tablettán kívül). Ez már elég lett az INR=3 körüli ideális tartományába kerüléséhez.

      Az önkísérlet lezárása után kb. 1 hónap múlva  (2013.11.06) volt megint egy kontroll. Az INR akkor is stabilan bent volt az ideális tartományban, pedig nátha és hörghurut ellen 1 hétig még (Levofloxacin) antibiotikumot  is szedtem.


      Változatlan feltételek mellett a következő havi mérésben (2013. dec. 6-án) az INR 3,45 lett, ami elég jó érték, ha azt is figyelembe vesszük, hogy közben (az INR értékét emelni hajlamos) influenza elleni oltást kaptam, valamint hörghurut ellen Supprax antibiotikummot és Broncho-Vaxom immunizálót szedtem.

      A karácsonyi és az újévi ünnepek (és a hörghurut elleni levofloxacin antibiotikus kúra) miatt a következő kontroll mérés csak 39 nap múlva volt. Ekkora az INR érték nagyon felment (4,61-re) a levofloxacin jól ismert (a leírásában is szereplő) mellékhatása miatt. Ekkor kiaknáztam, hogy SYNCUMAR ADAG NAGYOBB LESZÁLLÍTÁSA HELYETT, INKÁBB A K2 ADAGJÁT DUPLÁZTAM MEGRégebben a K2 adagját már nem tudtam növelni, mivel nem akartam tovább növelni a Syncumar adagját hatását (a hosszú távon súlyos, de rövid távon is káros mellékhatásai miatt). Így változtattam az antibiotikus kezelés hátrányát kétszeres előnnyé (K2 növelése + Syncumar csökkentése).

      Sajnos, az évtizedek óta fennálló idült bronchitis újra fellángolt nálam. Ez a COPD (Chronic Obstructive Pulmonary Disease, magyarul: krónikusan gátolt légutak miatti tüdőbetegség) esetemben nem rossz életvitelen, dohányzáson stb. alapul, hanem egy született hörgőszűkületen, amelyről már írtam a A cukorbaj "le-kezelése" gyógyszer nélkül című blogbejegyzésemben. Itt azért célszerű felidézni, mert a légzési problémáimnak és betegségeimnek ez a eredendő oka.


      7.2-1 ábra: A balközép tüdő 4-5. lebenyéhez vezető lingula főhörgő szájadéka nagyon szűk (magzatfejlődési hiba miatt)


      Mivel a bal tüdő 4-5. lebenyéhez vezető lingula főhörgő szájadéka nagyon szűk, a szájadék utáni nagyon rosszul szellőző légzsák könnyen begyullad, fertőzött vagy hurutos lesz. Ez okoz nekem időnként féloldali hörghurutot. Szerencsére a többi hörgő jól működik (ezért már több mint nyolcvan éve többé-kevésbé jól elvagyok így is).

      2014 januárjában azonban az akut hörgőgyulladásom olyan erős volt, hogy szokásos SAMA+SABA (Berodual)  és a LAMA (Spiriva)  inhalációs hörgőtágító mellé még LABA (Formoterol) puff-okat, majd ICS (Budesonide) alkalmazását is előírtá, végül még egy hetes szteroid lökésterápiát is alkalmaztak (metilprednizolon kortikoszteroid hormon [Medrol] révén).

      A betűszavak jelentése:
      SAMA: Short-acting muscarinic antagonist (rövid hatású muszkarin-antagonista)
      SABA: Short-acting β2-agonist (rövid hatású β2-agonista)
      LAMA: Long-acting muscarinic antagonist (hosszú hatású muszkarin-antagonista)
      LABA: Long-acting β2-agonist (hosszú hatású β2-agonista)
      ICS: Inhaled corticosteroid (inhalációs kortiko szteroid)

      Ez a kezelés először telitalálatnak tűnt, mert megszűnt a köhögésem és fulladásom. Híg köpetem is alig volt, sőt a 25 éve (a szívműtétem óta) fennálló mérsékelt, de krónikus vérszegénységem is megszűnni látszott, amelyet az tartott fenn, hogy a szívműbillentyű szétveri a vörösvérsejtek egy részét. Emiatt fokozott vérsejttermelésre lett volna szükség. A vörösvérsejtek előállításának a fokozására szedtem folsavat és B12-vitamint is, de a folsavnak a foláttá való átalakulása nálam nehezen megy egy másik születési hibám következtében (az MTHFR enzimben levő génhibám miatt). 

      Az eGFR vesefunkció is kiváló (80 feletti) volt. Telitalálat lett Syncumar és a K2 vitamin adagjának a megválasztása is, hiszen az INR az ideális 3,00 célértéket majdnem pontosan elérte (a 2,97 értékkel).


       7.3  Kórházi intermezzo egy tüdőgyulladás miatt

      Ezután azonban újabb és még nagyobb baj következett be (lehet, hogy túl rövid volt a Medrol kúra). Szűnni nem akaró ingerköhögés kínzott napokig, amely aludni is alig hagyott. Úgy kimerültem, hogy mentők vittek a Korányi kórházba (pontosabban az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet dr. Juhász Erzsébet által vezetett XIV. Tüdőbelosztályára, ahol a kezelőorvosom dr. Sotér Szabolcs tüdőgyógyász szakorvos, PhD aspiráns volt). Először nagy fejtörést okozott, hogy mi bajom van, de hamar felállították azt a zseniális diagnózist, amely szerint egy különleges tüdőgyulladásom van (a neve: allergiás, kétoldali diffúz, intersticiális hiperszenzitív tüdőszöveti gyulladás). 

      E tüdőgyulladás és a miatta fellépő kisvérköri dekompenzáció ellen gyógyszerként intravénás Medrolt és vízhajtót, meg antibiotikumot és más szereket is kaptam. Ezek egy része INR-növelő gyógyszer volt, amelynek a kompenzálására megint nem a Syncumar értékét csökkentettem, hanem a K2-vitamin napi adagját növeltem meg kétszeresre (a +1 kapszula révén 90μg-ra, amely mennyiséget az az önkísérletem elején is szedtem). Megjegyzem, a kórház rám bízta az vérhígítás kezelését.
      7.3 ábra (tábla): Az önkísérlet utáni tüdőgyulladás fejleményei
      A 7.3 ábra táblázata mutatja, hogy hasmenés, majd több napos ételundor, valamint a szokatlan gyógyszerek ellenére is elfogadható INR értékek voltak mérhetők. A csökkenő mennyiségben itthon szedett Medrol mellett eleinte megtartható volt a napi 2 kapszula (90μg) K2-vitamin adag, de azután (a 2014.04.24-i mérés szerint) az INR egy kicsit az előírt alsó határ alá (és jóval az INR= 3,0 ideális érték) került a mintegy másfél hónapig csökkenő trend után. Ezután úgy döntöttem, hogy a Syncumar adagját növelem meg 0,5 mg-mal, hogy az INR újra jó tartományba kerüljön. Ennek a növelésnek az eredményét azonban már nem sikerült ellenőriznem egy közbejött műtét miatt.


      7.4 Áttérés heparinos vérhígításra LÁGYÉKSÉRV műtét miatt

      2014.05.13-án lágyéksérv (orvosi nevén: hernia inguinalis) műtétem volt a Margit Kórház sebészeti osztályán, amelynek az osztályvezető főorvosa dr. Imreh Domonkos. Eredetileg egy köldöksérv kapcsán indultak vizsgálatok, köztük egy virtuális kolonoszkópia is, amely egy lágyéksérvet mutatott ki. Kiderült, hogy ennek a lágyéksérvnek a megműtése sürgősebb, mint a köldöksérvé. A műtét közben Imreh főorvos úr még egy lágyéksérvet, sőt egy lipómát (amely egy jóindulatú zsírdaganatot) is talált.  

      A főorvos úr tájékoztatása szerint, a korszerű (Lichtenstein-féle) műtét során egy félig felszívódó vékony műanyag hálót ültettek be. A háló nem egyszerűen csak az érintett terület mechanikus megerősítésére szolgált, hanem arra is, hogy a vele érintkező hasizomban idegen anyagként steril gyulladást váltson ki. A megoldásban az a zseniális (ha jól értem), hogy a szervezet a beültetett szövetidegen hálót ki akarja zárni, ezért azt nagyon szorosan körbenövi, beépülve a hálószemek réseibe is. E szövetburjánzás viszont az érintett területen elősegíti a hasizom megerősödését, ami pedig nagyobb védelmet jelent a sérv kiújulása ellen, mint a beültetett háló fel nem szívódó része.

      A lágyéksérv-műtétem kapcsán a heparinos vérhígításra való áttérés vált szükségessé. Műtét esetén ugyanis a Syncumar (típusú) vérhígító nagy hátránya, hogy a hatása nehezen és lassan csökkenthető le egy bevérzés esetén. Ezzel szemben a heparin típusú vérhígító nagy előnye, hogy (egy "ellenanyag" beadásával gyorsan lecsökkenthető a vérhígító hatása, ami nagy segítség a műtéti, vagy a műtét utáni veszélyes esetleges vérzés leállításában.

      Én először (sanofi-aventis forgalmazású, enoxaparin hatóanyagú) Clexane nevű heparin injekciót kaptam, jobban mondva: adtam be magamnak napi 2x0,8ml mennyiségben. A műtét után pedig (GlaxoSmithKline gyártmányú, nadroparin hatóanyagú) Fraxiparine injekciót írtak fel, ugyanolyan adagolásban.  A lényeg az, hogy mind a kettő LMWH, vagyis a kis molekulasúlyú (Low-Molecular-Weight) és azért nagy hatékonyságú heparin készítmény.

      Az operáció szubjektív élményéről röviden azt mondhatom, hogy a műtét alatt az életem egyik legélvezetesebb másfél óráját éltem át félálomban annak ellenére, hogy a két sérv + egy lipóma miatt szép nagy műtét volt. A spinális (hátgerincbe adott) érzéstelenítés és valamilyen infúzió kapcsán végig kellemes delíriumban voltam, amit a csodálatosan jól sikerült érzéstelenítésnek (és emiatt dr. Farkas Beáta osztályvezető főorvos asszonynak) köszönhetek.

      A műtét utáni 5 napos kórházi tartózkodásom is a vidám lábadozás időszaka volt. Most már közel egy hónap telt el a műtét óta, de (lekopogom) eddig semmilyen komplikáció sem lépett fel. Ilyen élménnyel a hátam mögött, sokkal bizakodóbban nézek a jövőben egy esetlegesen (a kizáródás veszélye miatt) szükségessé váló köldöksérv műtét elé is, amely (a főorvos asszony tájékoztatása szerint) szintén megoldható mély altatás nélkül, mivel a spinális érzéstelenítés hatása a köldökig is felterjedhet.

      A Syncumar elhagyása és a heparinre való átállás során a Syncumar hatása még napokig (3-5 napig) tart. Ilyenkor a kétféle vérhígítás ugyan "ölelkezik", de a hatásuk nem adódik össze, mert más úton hatnak. A heparin a thrombint generáló Xa és aktiváló IIa faktor hatást gátolja. A kumarin típusú Syncumar pedig a K1 vitamintól függő (II, VII, IX, X, valamint PC és PS) alvadási faktorok ellen hat.

      A 7.4 ábra felső sorai mutatják, hogy a műtét előtti napon (2014.05.12-én) az INR értéke 1,26 volt , utána 2 nappal pedig 1,20 adódott. Megjegyzem, hogy mind a két érték meghaladta egy kissé a normál tartomány (0,85-1,15) felső határát (az INR normál tartománya 1± 15%).

      Meglepő volt, hogy a műtét után (számomra egyelőre ismeretlen okokból) a Syncumar szükséglet nagyon megnőtt (1,5 hó alatt 3,0-ról 4,5-re). Már a műtét előtti méréséknél is megmutatkozott a Syncumar hatásának (már mintegy  másfél hónapig tartó) trendszerű csökkenése, netán a K2- vitamin hatásának az erősödése (amit az INR 1,97 értéke is mutatott a 2014.04.24-i mérésnél). A műtét előtt már nem volt idő az okok és a megoldás tisztázására. Most van lehetőségem arra, hogy ezzel a problémával is foglalkozzam.

      7.5 Syncumar szedése drChen K2 (MK-7) vitaminjával

      A 7.4. táblázat  2014. június 3. és 6. napjához tartozó sorai mutatják, hogy dr. Chen K2 (MK-7) vitaminjával is sikerült az INR számomra ideális (2,8-3,3) tartományába kerülnöm a mért 3,10 és 3,25 nagyságú INR értékekkel. A következő sorok azonban jelzik, hogy utána viszont (egy túlzott óvatoskodásból eredő rossz döntés miatt) az INR érték nagyon lecsökkent (2,01-re). Ezután visszatértem 4 mg-os Syncumar adagra, ami viszont (a 3,61-re történő nagy ugrással) némi túllövést eredményezett. Úgy látszik, az INR érték most nagyon érzékenyen reagál a Syncumar adagjára. 

      7.5 ábra (tábla): A lágyéksérv-műtét körüli  vérhígítás drChen K2 (MK-7) vitaminjával

      Az érzékenység és az ugrálás lecsillapítására a K2 vitamin adagját duplájára (100 μg/nap mennyiségre)  emeltem fel, ami elég jó (2014.06.26-án INR=2,58) eredményt hozott. Már régen ismert ugyanis, hogy a K vitaminnak ingadozást csökkentő hatása van, amint erre máshol, már ebben a naplóbejegyzésben is hivatkoztam. Két hét hosszú kivárás után. Közben elhagytam egy hörgőtágító (Formoterol) és egy szteroid (Budesonid)  inhalálását is.


      Két hét kivárás után azonban drámaian magas (2014.07.11-re INR=5,62-re) értéket mértek. Ez már vérzésveszélyes helyzet. Este, amikor megkaptam az eredményt azonnal bevettem még 200μg dr. Chen K2 (MK-7) vitamint, másnap reggel pedig csak 2 mg Syncumart. Ezután napi 3 mg Syncumarra tértem át, abból indulva ki, hogy a tüzérség módszere régen az volt (amikor még katona voltam), ha erős a túllövés, akkor nagyot kell visszavenni, majd utána lehet felezni az irányzékot. Ezt tettem ennél a belövésnél is, amikor 3,5 mg/nap értékre tértem át.

      Utólag viszont úgy látom, hogy ez a nagyon magas INR érték méréshibából is adódhatott, amit alátámaszt a további két mérési adat is (2014.07.17-én INR=2,05 és 2014.07.17-én INR=2,22). Ezután nem változtattam, mert nem volt mit különösen azért sem, mert egy újabb hörghurut miatt új gyógyszereket is kell szednem, köztük a vérhígító jellegű antibiotikumot is. Az elképzelés bevált, mert 2014.08.04-én az INR=3,26 jó lett.  

      Sajnos, az újra fellángoló hörghurut ellen tovább kellett szednem a hörghurut elleni szokásos gyógyszereket (antibiotikum, köptetők, hörgőtágító LMA, LABA [Spiriva, és Formoterol] inhalátorok és egy inhalációs kortikoszteorid [ICS, Budesonid] formájában), de ezek ellenére 2014.08.19-én is az elfogadható  INR=2,67 érték adódott, amely szintén beleesett az INR ideális terápiás tartományába.


      7.6 Áttérés  Best Multiple vitamin-mineral komplexre 

      7.4 ábra részletezi azt a nagy étrend-kiegészítési változtatást, amely során először a Dr's Best cég B Complex szedésére tértem át, mivel abban a Gnosis cég Quatrefolic® márkanevű negyedik generációs folát hatóanyaga van (a folát előanyagát jelentő folsav helyett!). No meg hatalmas mennyiségű (1.000  mcg) metil alapú B12 vitamin. Nekem erre azért volt szükségem mert MTHFR enzim génhibájával születtem és ezért a szervezetem a folsavat nehezen (rosszul) tudja átalakítani a vérképzésben és a homocisztein lebontásában oly fontos folát (más néven: B9-vitamin) vegyületté.
      Az összehasonlítás a folyamatos követhetőség céljából a táblázat első két sora megismétli az előző méréséket.


      A Best B Complexre való áttérés után 2014.09.03-án és 2014.09.26-án is az elfogadható, sőt ideális INR=3,32 érték adódott.  Ebben azonban a hörghurut kezelés hatásai is benne voltak.


      2014.10.17-én az INR kissé magas lett, ezért lejjebb mentem a Syncumar adaggal! Időközben fellángolt a hörghurutom (CRP:19, vérsüllyedés:52 lett). Emiatt késtem két hetet az eredmény ide való beírásával is. Azután még több antibiotikumot kellett szednem. Sajnos a lehetőségek tára már nagyrészt kimerült. Még az is lehet, hogy egy vagy néhány multi rezisztens törzs telepedett meg a balközép tüdőhöz (lingulához) vezető hörgő szájadékának a születési rendellenességként keletkezett nagy szűkülete (amit fentebb a 7.2-1 ábra is mutat.) A gomblyuknyi átmérőjű szűkületet a levegő átáramlásához elég, de a mögöttes váladék ürülését nagyon megnehezíti. Ezért van gyakran nehezen múló akut hörghurutom is.

      Lemérettem a folsav, a B12 és a homocisztein vérkoncentrációját is. A folsav vérben maradó hányada (unmetabolised folic acid, UMFA) értéke először lecsökkent, de a következő méréseknél megint visszament. Nem tudom pontosan, hogy mit mérnek szérum folsav néven, és azt sem tudom, hogy mit keres még mindig a folsav a véremben, hiszen folsavat semmilyen formában nem szedek vagy fogyasztok.A B12 változtatás hatása nem volt jelentős a vérbeli koncentrációt illetően, de remélem, hogy a B12 nagyobb része került a szövetekbe és sejtekbe. (nem pedig a vérben maradt, mint a diabétesznél a vércukor, vagy az érelmeszesedésnél az LDL koleszterin stb.). A Folsav helyett folátot tartalmazó Best B Complex 3 heti szedése után a homociszteinre kapott 6,3 μmol/liter érték gyönyörű, még soha nem volt ilyen jó. A megelőző mérések 10,8 átlagához képest több, mint 40%-kal (4,5 μmol értékkel) csökkent. 

      A hörghurut kezelésében jelentős változást hozott, hogy a flurokinolok csoportjához tartozó levofloxacin, cifrofloxacin és társai helyett a makrolidek csoportjába tartozó azitromicin szedésére tértem át. Ez elég jól visszaszorította az engem akkora már heteken keresztül nagyon kínozó akut hörghurutot.

      A 2014.11.06-i mérés előtt már egy hétig nem szedtem antibiotikumot, talán ezért is csökkent az INR értéke. Így vissza tudtam (kellett) térni az előzőleg már hosszasan alkalmazott 3,5 mg/nap Syncumar adagolásra.

      2014.11.07-től kezdve egy nagy változtatás történt azzal, hogy Dr.Chen 100μg-os K2 vitamin szedése helyett Dr's Best MULTIPLE szedésére tértem át, amelynek a napi adagjában 80μg K2 vitamin van. Régebben már szedtem Dr's Best típusú K2 vitamint (amelyben 45μg K2 vitamin van). Ez tehát visszatérés ehhez a gyártóhoz, de nem elkülönült hatóanyagú termékben, hanem egy vitamin és ásványi komplex egyik összetevőjeként.

      Amint arról a Folsav helyett folát kell nekem… című legújabb bejegyzésemben írtam, az MTHFR génhiba tekintetében az emberiség egyik felét jelentő érintettek (de különösen a globálisan 700 millió és a magyar 1,1 millió homozigóta) számára szerintem a Best Multiple minden csúcsot megdöntő korszerű termék, amely 4. generációs folát pótlás Quatrefolic® hatóanyagát egy mineral+vitamin komplexbe építve szerepelteti. E komplex étrend-kiegészítő engem teljesen lenyűgöz. Ennél jobb étrend-kiegészítőt elképzelni sem tudok számomra (mivel homozigóta MTHFR génhibás vagyok) és az emberiség MTHFR génhibás fele számára. Ilyen tökéleteset az istenek is csak jókedvükben alkotnak. Ebben az esetben azonban az "Alkotó" a Ken Halvorsrude által alapított és vezetett cég, amelynek a neve magyarra "doktor szerint a legjobb" kifejezéssel fordítható.

      A november 13-ra tervezett köldöksérv-műtét elmarad, mert az EKG Holter hármas (max négyes) csatolású kamrai extrákat talált és a kardiológia a műtétet megtiltotta, helyette kórházi kardiológiai kivizsgálást javasolt. Három évvel ezelőtt (2011-ben) már voltak kettős csatolású kamrai extrák az EKG Holter leletben. Remélem a jelenlegi romlás csak átmeneti, mert csak a hosszan tartó intenzív hörghuruttal kapcsolatos.

      7.6 ábra (tábla): Áttérés (80μg K2) Best Multiple szedésére

       
      2014.12.04-én veszélyesen kicsi (2,07) INR érték adódott annak ellenére, hogy a Syncumar adagját 3,0 helyett 3,5 mg/nap adagra növeltem! Magyarázatot az sem nagyon adhat, hogy időközben védőoltást kaptam influenza és pneumococcus ellen (Provenar13 formájában). A Dr.Chen 100μg-os K2 vitamin szedése helyett  80μg K2 vitamint tartalmazó Best MULTIPLE szedésére való áttérés miatt is inkább a magasabb INR értéket lehetett várni. Hacsak nem sokkal nagyobb a K2 vitamin hasznosulás a Best Multiple vitamin-mineral komplexbe építve (ami nem valószínű).

      2014.12.12-én elfogadható (2,52) INR érték jött ki azzal, hogy a Syncumar adagját 3,5 helyett 4,0 mg/nap adagra növeltem!! Színezi a helyzetet, hogy közben amoxicillint kellett szednem (a szokásos köptetők mellett). Mostanra viszont a hörgőgyulladás megszűnt. A CRP értéke 1,94 lett (az előző heti 12 után). Javult a vérsejtsüllyedésem is. Most már a közérzetem is jó, megszűnt a köhögés és a köpködés.

      2014.12.22-én megint elfogadható (2,71) INR érték jött ki most már antibiotikum nélkül. Antibiotikumot ugyanis már 1 hete nem szedek, csak köptetőket. Viszont a baloldali krónikus hörghurut ellen immunerősítőként szedem az immunvédekezést fokozó Isoprinosine vírusölő gyógyszert (orvosi rendelvényre). Néhány hete szedem az előtej származék Colostrum étrend-kiegészítőt is, amely szintén erősíti az immunrendszert (amint azt a baba megszületése utáni első napokban is teszi. Ugyancsak van immunerősítő tulajdonsága is a Protexin prebiotikumnak, ezért ezt is bevetettem az állandóan fel-fellángoló hörghurutom ellen. Új év, új remények!

      2015.01.14-én elég jó (2,58) INR érték jött ki köptetők és Bioparox antibiotikum spray mellett. Immunerősítőként továbbra is szedem az Isoprinosine gyógyszert, valamint a Colostrum és a Protexin étrend-kiegészítőt is.

      2015.02.02 időpontban elég magas (3,85) INR érték jött ki de közben 1 hétig lázas fekvő beteg voltam, amely idő alatt Cifloxin és Bioparox antibiotikumot is szedtem a különféle köptetők mellett. Sőt, Rubofen lázcsillapítót is kellett szenem (ami növeli az INR értékét). Immunerősítőként továbbra is szedtem az Isoprinosine gyógyszert, valamint a Colostrum és a Protexin étrend-kiegészítőt is. A lezajlott nagy gyulladást mutatja, hogy a még mindig vérsüllyedésem 79 mm/h, a CRP pedig 30 mg/L. Óvatosságból lejjebb vittem a Syncumar adagját (napi 4 mg-ról, 3,5 mg-ra).

      A B12-vitamin szérumkoncentrációja iszonyatosan magas, 17.700 pmol/L lett, ami a normál határ  felső (675) értékének a 26-szorosa! De ennek "jutalmaként" a homocisztein vérszintje lement a csodásan alacsony 3,4 μmol/L értékre. A magas B12 szint miatt a 80 μg K2 vitamint is tartalmazó Best Multiple mineral-vitamin komplexet egy ideig szüneteltetni kell. Addig viszont visszatértem a drChen K2 vitaminjának a szedésére. A B12-vitamin problémáját részletesebben lásd e blog FOLSAV helyett FOLÁT kell nekem és a nép felének az MTHFR mutációja miatt bejegyzését.

      2015.02.16 napon elég jó (3,59) INR érték jött ki a Syncumar csökkentett (3,5 mg/nap) adagolása mellett. A megelőző két hétben Best MULTIPLE K2 vitamin helyett  Chen K2-vitaminját szedtem (a túl magas B12 miatt). Az immunerősítő Isoprinosine szert szedését szüneteltettem. Mivel a B12 vitamin vérszintje rendeződött (a 17.700 helyett 810 pmol/L lett, de ennek ellentételeként a homocisztein vérszintje újra felment a még mindig jó 10 μmol/L körüli értékre).  Most ismét visszatérek a  Best Multiple mineral-vitamin komplex szedésére, de a Syncumar adagolásán nem változtatok.

      2015.03.16. napon ideális (3,13) INR érték jött ki a Syncumar változatlan (3,5 mg/nap) adagolása mellett. A megelőző 1 hónapban újra 80μg/nap K2 vitamint szedtem a Best MULTIPLE révén. Előzőleg drChen 80μg/nap K2-vitaminját szedtem a túl magas B12 miatt, amely most határon belülire csökkent le a vérben. Az immunerősítő Isoprinosine szert szedését is újra beindítottam. A most következő hónapban a Best Multiple mineral-vitamin komplex szedése mellett a Syncumar adagolásán szándékosan nem változtatok csak akkor, ha közbe jön valami.

      2015.04.02 napon nagyon alacsony (2,0) INR érték jött ki,  amelyben szerepet játszhatott az, hogy közben megint lázas fekvőbeteg lettem valami (vírusos vagy bakteriális) fertőzés miatt. A vérsüllyedésem még mindig 65mm/h (két héttel ezelőtt  24 volt). A fertőzés ellen szedett Amoxicillin (Azi Sandoz), Isopronosin és többféle köptető és asztma elleni puff hatása mindent felborított. A gyakori fertőzések miatt az immunállapotom felmérésérre laborméréseket végeztettem, de a kapott eredmények eddig negatívak. Az alacsony INR érték felemelésére megint  4mg/nap Syncumar adagra tértem át.

      2015.05.04 napon nagyon az ideális tartományba eső (3,21) INR érték jött ki,  tehát bevált a 4mg/nap Syncumar adag, ezért adagolásán szándékosan nem változtatok csak akkor, ha közbe jön valami.

      2015.06.01 napon is nagyon az ideális tartományba eső (3,16) INR érték jött ki,  tehát bevált a 4mg/nap Syncumar adag, ezért adagolásán szándékosan nem változtatok csak akkor, ha közbe jön valami.

      2015.07.02 napon az INR 2,15 volt, amely nem ideális, mert ahhoz kicsi. Azonban vártam a változtatással, mivel nem láttam semmilyen különös okot az érték elmászására.

      2015.07.20 napon megint az ideális tartományba eső (2,93) INR érték jött ki,  tehát bevált, mégis csak jó a 4mg/nap Syncumar adag, és az is, hogy nem változtattam ok nélkül. 

      2015.07.31 napon megint az ideális tartományba eső (3,00) INR érték jött ki,  annak ellenére, hogy az elmúlt héten súlyos  hörghuruttal küszködtem, amire antibiotikumokat és köptetőket szedtem. A nagyon bevált a 4mg/nap Syncumar adagoláson nem változtatok továbbra sem.


      2015.08.28: VÉRZÉSVESZÉLY mutatkozott egy kombinált baktérium+gombafertőzés miatt! Ez a kettős támadás ágyban fekvő és fuldokló nagybeteggé tett egy hétre, amely után a gyulladásjelző vérsüllyedés nagyon nagy, 87 lett (jó: 0-20 mm/h között). A rövidtávú gyulladásjelző CRP marker az óriási 147-re adódott (jó: 0-5 mg/L között). Hosszan (4-5napig) tartó kb. 1-1,5 0C hőemelkedésem is volt. A szintén gyulladásjelző eozinofil fehérvérsejtek aránya is magas, 7,8% lett (jó: 0-4% között). Az INR=6,85 laboreredmény pedig azt mutatta, hogy közben a vérzésveszély is jelentős volt. Megúsztam bevérzés nélkül! 

      Túléltem ezt a „gyáva és aljas” kettős támadást, amelynek a tettesei feltehetően opportunista patogén mikrobák voltak. Ezekre az jellemző, hogy általában bennünk vannak, de nem támadnak (ezért opportunisták). Csak akkor lendülnek támadásba (válnak patogénné, kórokozóvá), amikor a gazdaszervezet (immunrendszere) legyengül és kisebb a védekező ereje. Ebben az esetben az augusztus 20 előtti mintegy két hétig tartó (harmadfokú hőségriasztásokkal tarkított) kánikula gyengíthette le a szervezetemet annyira, hogy e gyáva népség elérkezettnek látta az időt a támadásra.

      A rosszullétem augusztus 20 másnapján kezdődött a négy munkaszüneti napos hétvége közben. Ebben a nyomorult helyzetben nagy segítség volt, hogy Dr. Mihalik Péter (tüdőgyógyász-belgyógyász szakorvos) már másnap meglátogatott és megvizsgált. Megállapította, hogy tüdőgyulladásom nincs, viszont a kis-hörgők nagyon gyulladtak lehetnek.

      Utólag visszatekintve, az történhetett, hogy köpettenyészés által is kimutatott Pseudomonas aeruginosa baktérium + Candida tropicalis gomba + Candida glabrata gomba közös támadása érte a hörgőimet (elsősorban a baloldalon, a lingula szűkülete miatt). Mindez óriási gyulladást és többször is krízisérzést okozott.

      A Korányi kórház területén működő Corden Labor (kb. 1 hó különbséggel) kétszer is kimutatta a Pseudomonas aeruginosa kórokozót. Az első vizsgálatot dr. Sótér Szabolcs (Korányi kórház XIV osztály szakorvosa) indította, és csodák csodája, életemben először pozitív eredményű lett. Ezen fellelkesedve a további köpetvizsgálatokat (eddig már vagy hatot) privát megrendelőként én indítottam, négy laborban is.

      Most (2015 júliusában) az első kimutatás után 10 napig szedtem napi 2x 500 mg (a labor érzékenységvizsgálata szerint is alkalmas) ciprofloxacin hatóanyagú antibiotikumot. Az ellenőrző köpetvizsgálat szerint a kezelés nem volt elégséges (valószínűleg túl rövid volt), mert a Pseudomonas újból kitenyészett a köpetből.  Ezután megint szedtem az érzékenység-vizsgálata szerint is alkalmas ciprofloxacint.Mindezek tetejébe, Candida fertőzés is megjelent a köpettenyésztésben, ami egyébként nem szokatlan a hosszabb idejű antibiotikumos kezelések után. Az itt készült érzékenységi vizsgálat is mindkét Candida faj érzékeny a flukonazol hatóanyagra (a Candida glabrata csak mérsékelten), ezért ilyen hatóanyagú gyógyszert írtak fel és szedek rá.

      Megjegyzem, hogy Dr. Gálffy Gabriella (PhD, a pulmonológia, allergológia és a klinikai onkológia szakorvosa, SOTE Pulmonológiai Klinika) már 2014 novemberében feltételezte nálam a Pseudomonas fertőzést. Akkor heurisztikus megoldásként 2 hétre napi 3x 500 mg ciprofloxacin adagolású radikális kezelést írt elő ellene.

      Ő javasolta most a komplex ciprofloxacin+flukonazol kezelést (telefonon, a dolog sürgőssége és a rendelésén a többhetes előjegyzési idő miatt). Mivel a máj- és vesefunkciók jók voltak, meg lehetett kísérelni e kombinált kezelés alkalmazását is.



      Az amúgy is esedékes INR ellenőrzés (az egy hetes akut gyulladás és kezelés után) INR=6,85 értéket jelzett, ami súlyos belső vérzési veszélyt jelent. Aznap már csak 3 mg, másnap 1 mg és harmadnap 2 mg Syncumart vettem be. Két napon át viszont dupla adag K2-vitamint szedtem be. Ezután napi 3 mg adagolásra térek át, de egy héten belül ellenőrzést tervezek.

      A hörghurutom fellángolásainak a csökkentésére, kilégzés és köhögés elősegítésére Pulmotrainer PEP (Positive Expiratory Pressure vagyis pozitív kilégzési nyomású) légzésjavító készüléket szereztem be (receptre csak 2 eFt, a bruttó 10 eFt helyett).

      A magyar fejlesztésű és gyártású (de világszabadalmat nyert) Pulmotrainer a KS-pipa (flutter) utóda, olyan tökéletesített változata, amely minden testhelyzetben használható, állítható fújás erősségek mellett.


      A magyar fejlesztésű és gyártású (de világszabadalmat nyert) Pulmotrainer a KS-pipa (flutter) utóda, olyan tökéletesített változata, amely minden testhelyzetben használható, állítható fújás erősségek mellett.

      2015.09.02: VÉRZÉSVESZÉLY elmúlt! Az INR=2,68 szinte ideális lett. Sikerült egyből helyrerántani az INR nagyon magas (6,85) értékét!  Megúsztam bevérzés nélkül! A gyulladást hosszabb távon jelző vérsüllyedés még nagy, 76 lett (jó: max 20 mm/h). A rövidtávú gyulladásjelző CRP marker nagyot csökkent 147-ről 22-re (jó:5-ig). A szintén gyulladásjelző eozinofil fehérvérsejtek aránya is magas még, 7,8% helyett 5,7%  lett (jó: max4%). A máj- és vesefunkciós értékeim nagyon jók továbbra is. A gombaellenes fluconasol szedését ma abbahagytam. Holnapután elhagyom a ciprofloaxacint is. 
      Egy hét múlva megint kell INR kontroll a pontos és stabil beállításhoz.

      2015.09.11: TROMBÓZISVESZÉLY jelentkezett a VÉRZÉSVESZÉLY helyett. mert a Pseudomonas aeruginosa baktérium + Candida tropicalis gomba + Candida glabrata fertőzések elleni ciprofloaxacin+fluconasol gyógyszerek szedését abbahagytam. Az INR=1,63 lett, ami kiesik a terápiás tartományból is. A rövidtávú gyulladásjelző CRP marker megint nagyot csökkent 22-ről 6-ra (jó:5-ig). A szintén gyulladásjelző eozinofil fehérvérsejtek aránya is magas egy kicsit még, 6%  lett (jó:4-ig). A máj- és vesefunkciós értékeim továbbra is nagyon jók. Egy hét múlva megint kell INR kontroll a pontos és stabil beállításhoz

      2015.09.18-25: A trombózisveszély megszűnt. Visszaálltam a gyógyszerelés előtt bevált  4mg/nap Syncumar adagra

      2015.10.01: VÉRZÉSVESZÉLY! - Megint jelentkezett és ismét a kombinált baktérium+gombafertőzés miatt, illetve az arra szedett Ciprofoxacin+fluconazol következtében! Vérsüllyedés=69 (jó 20-ig). CRP= 59 (jó 5-ig). Mindkét paraméter arra utal, hogy erőteljes gyulladás van a szervezetemben (most valószínűleg a légcsőben). A gyulladásos hajlam csökkentésére Medrol szedését kezdtem  4 napig 32mg, majd 4 napig 16 mg ütemezéssel (esetleg még 4 napos 8mg-os kifutással). A kifuttatás azért kell, hogy az immunrendszer ne gyengélkedjen tartósan (a mellékvesekéreg lassú újraerősödése következtében).
      Ciprofoxacin+fluconazol kezelés kifutása miatt  csak 4 napig szedek kevesebb Syncumart, utána újra visszaállok a 3,5 mg-os adagra. 1 héten belül ellenőrző mérés kell.

      A köpettenyésztés viszonylag olcsón megrendelhető magánúton is (a Synlab és a Corden laborokban mintegy 3eFt-ért)  és nagyon hasznosnak látszik a fertőzés fajtájának és a leküzdés gyógyszerének a megítélésében, mivel gyógyszerérzékenységi vizsgálattal is kiegészül. Az utóbbi hetek, hónapok kezelései nagyrészt ezekre a köpettenyésztési vizsgálatokra épültek. Életemben először idén júliusban sikerült pozitív köpettenyésztéssel kimutatni a bennem levő kórokozót és azt, hogy az milyen gyógyszerre mennyire érzékeny! Ilyen információk nélkül fekete macskát lehet kergetni egy sötét szobában. Le vagyok nyűgözve e lehetőségtől és azóta megszállott híve lettem e megoldásnak.

      2015.10.09: VÉRZÉSVESZÉLY elmúlt! Az INR=2,55 értéke egy kicsit még alacsony is lett. Megint sikerült egyből helyrerántani az INR magas (5,35) értékét! A gyulladást hosszabb távon jelző vérsüllyedés még nagy, 40 lett (jó: max 20 mm/h). A rövidtávú gyulladásjelző CRP marker is nagy (63) lett (jó:5-ig). A máj- és vesefunkciós értékeim nagyon jók továbbra is. Sajnos, újra lett pseudomonas a köpettenyésztésben. Lehet, hogy gomba is. Az immunrendszer erősítésére liposzómás (jól felszívódó, zsírbevonatú) C-vitamin szedését kezdtem el. Az immunerősítő (és vírusellenes) isoprinosine szedésének az elkezdését is fontolgatom, hogy nem kelljen megint antibiotikumot szednem.

      2015.10.09: Az INR=2,68 értéke ideális lett. A gyulladást hosszabb távon jelző vérsüllyedés még kissé nagy, 33 lett (jó: max 20 mm/h). A rövidtávú gyulladásjelző CRP marker is egy kicsit nagy (11) lett (jó:5-ig). A máj- és vesefunkciós értékeim nagyon jók továbbra is. Megszűnt a pseudomonas a köpettenyésztésben és a gomba is.

      2015.11.12: Az INR=2,19 értéke kicsi lett. A gyulladást hosszabb távon jelző vérsüllyedés még kissé nagy, 33 lett (jó: max 20 mm/h). A rövidtávú gyulladásjelző CRP marker is egy kicsit nagy (10) lett (jó:5-ig). A máj- és vesefunkciós értékeim nagyon jók továbbra is. Sajnos, a köpettenyésztésemben megjelent a Pseudomonas aeruginosa baktérium és a Candida glabrata gomba is. Az ellenőrzésükre további köpetmintákat adok fel és a továbbiakról az eredmények ismeretében lehet majd dönteni.

      2015.11.26: VÉRZÉSVESZÉLY! megint, de most (feltehetően) az amiodaron hatóanyagú Cordarone ritmusszabályzó gyógyszer miatt, ami a leírások szerint növeli a vérzésveszélyt és megfejelte a magasabb Syncumar adatokat. Viszont nagyon jó lett a vérsüllyedés=10 (jó 20-ig) és a CRP=1 (jó 5-ig).  Corderone 3x200mg/nap 1 hétig tartó szedése után 2x 200mg-ra csökkentés. Syncumar is sokkal kevesebb lesz.

      2015.12.10: VÉRZÉSVESZÉLY megint elmúlt! Az INR értéke jó (2,72 lett). Megint sikerült egyből helyrerántani az INR magas (5,54) értékét! A gyulladást hosszabb távon jelző vérsüllyedésis jó (10 mm/h) lett (jó 20-ig). A rövidtávú gyulladásjelző CRP marker ismegint nagyon jó (1,02  mg/L) lett (jó:5-ig). A máj- és vesefunkciós értékeim is nagyon jók továbbra is. A szívritmus szabályzó Corderone gyógyszerből már csak 200mg/nap mennyiséget szedek. 


      7.7  Áttérés heparinos vérhígításra KATÉTERABLÁCIÓ miatt

      A Syncumar kihagyása következett be kb.1 hétre a KATÉTERABLÁCIÓ miatt. Ekkor heparin ( pontosabban a sanofi-aventis forgalmazású, enoxaparin hatóanyagú Clexane) injekciók biztosítják 2x0,8ml/nap mennyiségben a vérrögök és a trombózis elleni védelmet. Ez azért van, mer a Syncumar (típusú) vérhígító nagy hátránya, hogy a hatása nehezen és lassan csökkenthető le egy bevérzés esetén. Ezzel szemben a heparin típusú vérhígító nagy előnye, hogy (egy "ellenanyag" beadásával gyorsan lecsökkenthető a vérhígító hatása, ami nagy segítség a az abláció alatti vagy utáni esetleges vérzés leállításában.


      A katérterabláció lényege: Különféle ritmushibáim, vagyis a pitvari fibrilláció (remegés) és flutter (lebegés), valamint a PSVT  (rohamszerűen jelentkező 150 körüli pulzus) abból adódnak, hogy a szív egyes kicsiny részei nem követik a ritmus adó szinuszcsomó (mint egy nagyzenakari karmester) által vezényelt ütemet, hanem saját ütemet diktálnak.

      Olyan mintha egy nagyzenekarban egyes zenekari tagok kisebb-nagyobb csoportjai a hangszereiket más ütemben szólaltatnák meg. Hogy megmaradjon az összhang, ezeket a renitens lázadókat ki kell iktatni. Inkább valamivel kevesebben legyenek, de azok fogadják el a karmester vezénylését.

      Nagyon röviden ez az elve a katéterablációnak is. Kiégetik vagy kifagyasztják azokat a kis területeket, amelyek az általuk gyakorolt külön ritmussal zavart okoznak. 

      Megjegyzem, hogy a pitvari fluttert gyakran összekeverik a pitvari fibrillációval. A flutter (lebegés) és a fibrilláció (remegés) között valóban sok a hasonlóság a kezelés módját illetően (és azonos az OEP finanszírozási csoportja is). A fibrilláció azonban még nagyobb (300-600) rezgésszámú, de kisebb amplitúdójú ritmuszavar. A flutteréhez képest az ablációja sokkal nehezebb, a fennmaradása azonban jóval kisebb veszélyt jelent, ezért a fibrilláció ablációs megszüntetésekor jóval kisebb az előny/kockázat aránya, vagyis nem annyira éri meg a műtét, mint a flutter kóros gócának a kiirtásakor (amely viszonylag csekély terhelésű beavatkozás az életminőség nagy javulásával).

      A szív egészséges működését, valamint a flutter körét és annak a katéterablációs megszakítását szemlélteti az alábbi négy ábra:

      7.7-1. animáció
      A szívingerek normális haladása a jobb pitvar (Right Atrium)  felső részében levő szinuszcsomó (SA node) keletkezési helyétől a pitvari-kamarai csomó (AV node) áteresztésén át a kamrák ingervezetési hálózatáig. E zseniális animáció alsó részén szikronban látható az EKG görbe és azon egy fázismenet is.

      Pacing = ütem,   Conductive = vezető,   Nonconductive = nem vezető,   Contractile = összehúzódás
      Forrás: ECG Strip Identification and Evaluation by RnCeus.com 


      7.7-2. animáció

      A szívingerek normális haladása a jobb pitvar (Right Atrium)  felső részében levő szinuszcsomó (SA node) keletkezési helyétől a pitvari-kamarai csomó (AV node) áteresztésén át a jobb és bal kamra (Righ and Left Ventricle) ingervezetési hálózatáig.
      Forrás: Washington Heart » Your Heart »The Normal Heart


      7.7-3. animáció
      A jobb pitvar (Right Atrium) üregében körbeforgó flutter (lebegés), amelynek a góca tipikus esetben az alsó fő véna és a háromhegyű billentyű közötti szívszövet keskeny területén van.
      (Forrás: Washington Heart » Arrhythmias » Atrial Flutter)

      7.7-4. kép
      Az alsó fő vénán keresztül (a combtól) felvezetett katéter a véna és a billentyű közötti szívszövet egy részének a kifagyasztása vagy kiégetése révén számolja fel az ingerkeltés kóros gócát. Ezzel a önállósodott ingerkör forrása és az elvezetési útja is megszűnik (a flutter "áramköre megszakad".
      Forrás: realmagick.com, The shrine of knowledge. Atrial Flutter Ablation



      További animációk  is láthatók a "Szívritmuszavar (aritmia). Fibrilláció és flutter animációk és abláció" naplóbejegyzésemben.
      ******************

      KATÉTERABLÁCIÓ 2016. jan. 21-én a jobb pitvari FLUTTER (lebegés) megszüntetésére, majd 2016. febr. 11-én KOSZORÚÉR-FESTÉS a ritmuszavar (pitvari FIBRILLÁCIÓ) esetleges okának a keresésére

      Az alábbi 7.5. ábra (táblázat) a katéterablációm és a koszorúér-festésem szívműtétem körüli és utáni vérhígítás körülményeit mutatja be. Az abláció (esetemben a fagyasztásos kiirtás) azt a célt szolgálta, hogy a szív jobb pitvarában levő fals ingerkeltő gócot hatástalanítsa és ezzel a szívpitvarban  a percenkénti mintegy 150-300 lebegést megszüntesse. A koszorúér-festés (angiográfia) is katéteres beavatkozás. Az esetemben a koszorúér-festés a (flutter kiküszöbölése után még megmaradó) pitvari ritmuszavar (fibrilláció) esetleges okának a megtalását vagy kiszűrését szolgálta. Az eredmény negatív lett, mivel a diagnózis szerint a koszorús ereim épek és a véráram számára jól átjárhatóak!  Talán a K2 vitamin szorgalmas szedésének is köszönhetem ezt a (koromhoz képest szinte hihetetlenül) jó eredményt!    -:)
      7.5 ábra (táblázat)

      7.5 ábra (táblázat): A legújabb eredmények

      2016.01.07. A ritmuszavar nagyágyúja, vagyis a hosszú felezési idejű amiodaron hatóanyagú Cordarone kezelés során az adag nov. 19-től 1 hétig 3x200mg/nap, nov. 26-tól 1 hétig 2x200mg/nap, dec.2-től 1x200mg/nap, dec. 22-től 1x100mg/nap volt. Ez megszüntette a gyors pulzussal jellemezhető rohamokat



      2016.01.21. napján volt a (nagyon sikeres) katéter abláció. Előtte: 4 napig a Syncumar elhagyása és helyette 2x8.000 NE Clexane injekciók oldották meg a vérhígítást. Másnaptól újra indult a Syncumar (is).



      2016.01.25.INR még nem ért be az ideális tartományba. Előtte: 4 napon át 4,0-4,0-3,5-3,5 mg/nap adagokban történt a Syncumar szedése



      2016.01.29.   INR újra az ideális (2,5-3,5) tartományba esett. Jan. 27-től a heparin elhagyva. Előtte: 4 napon át 4,0-4,0-3,5-3,5 mg/nap Syncumar szedése.

      2016.02.11. napján volt a (szintén sikeres) koszorúér-festés. Előtte: 3 napig 2x8.000 NE Clexane és a Syncumar elhagyása. Másnaptól ment a Syncumar (is).

      2016.02.15. az INR közel jó, de még messze az ideális (2,5-3,5) tartománytól. Előtte: 2x6.000 NE Clexane mellett 4,5-4,0-3,5 mg/nap adagokban történt a Syncumar szedése

      2016.02.22. Ideális (2,5-3,5) tartományba eső INR=3,44 annak ellenére, hogy múlt héten náthám volt hőemelkedéssel, ami miatt a gyulladásjelző vérsüllyedés nagy, 39 lett (jó: 0-20 mm/h között), a rövidtávú, de nagyon érzékeny gyulladásjelző CRP marker pedig 35-re adódott (jó: 0-5 mg/L között).


      2016.02.26. Azért kellett ilyen hamar mérni ismét, mert a Corderone szedésénél előírás, hogy fel kell függeszteni a szedését, ha a TSH csökken. Az előző mérésnél az előzőleg 3,0 körüli TSH a  felére (1,49-re) csökkent., de Most megállt a csökkenés, ismét nagyobb (2,09) lett, ezért egyelőre elkerülhető a felfüggesztés vagy abbahagyás. Az INR=3,03 újra az ideális (2,5-3,5) tartományba esett annak ellenére, hogy még mindig emelkedett a gyulladásjelző vérsüllyedés 39 (jó: 0-20 mm/h között), és a rövidtávú, de nagyon érzékeny gyulladásjelző CRP marker 9,36 értéke (jó: 0-5 mg/L között). 

      2016.03.21. Az INR 2,95 értéke igazán ideális lett annak ellenére, hogy egy banális nátha nyomán Moraxella Catarrhalis fertőzésem lett (három általam rendelt és fizetett köpetvizsgálat egybehangzó eredménye szerint). Az erősen izzadva fázás és fordítva erősen fázva izzadás eléggé megviselt. Az érzékeny gyulladásjelző CRP marker értéke szörnyen magas, 134 lett (jó: 0-5 mg/L között). A köpetvizsgálatokhoz kapcsolt rezisztenciavizsgálatok azonban azt is megmutatták, hogy ez a fertőzés Augmentinnel jól kezelhető. Szedésére néhány nap alatt teljesen ki is gyógyultam ebből a fertőzésből is.


      2016.04.19. Az INR 2,74 értéke megint ideális lett annak ellenére, hogy megint egy nátha nyomán most (a változatosság kedvéért!) Klebsiella Pneumoniae fertőzésem lett (két általam rendelt és fizetett köpetvizsgálat egybehangzó eredménye szerint). A köpetvizsgálatokhoz kapcsolt rezisztenciavizsgálatok most is azt mutatták, hogy ez a fertőzés Augmentinnel jól kezelhető. Szedésére néhány nap alatt teljesen ki is gyógyultam ebből a fertőzésből is.

      8. A meszes plakkok kialakulásának stádiumai

      A kórházi tartózkodásom alatt kiderült, hogy hiába szedek már egy ideje K2-vitamint is, mert az 1990. évi szívbillentyű-beültetésem óta szedett Syncumar, illetve annak a K2-vitamint csökkentő hatása is hozzájárulhatott ahhoz a (kontrasztanyagos) röntgen CT lelethez, amely szerint: A szív koszorús erei meszesek. Az aorta rendkívüli meszes, benne plakkok vannak.  Az aortaívet követve egy 1,4x1 centiméteres fali thrombus van.


      A koszorús ereim meszesedését előzőleg még nem diagnosztizálták. Az aorta meszesedését és plakkjait már 2001-ben felfedezte dr. Mihalik Péter, akinek  e dianózisát 2002-ben  egy kontrasztanyagos röntgen CT is megerősítette. Az vigasztal, hogy az érmeszesedés és plakkfejlődés nagyon lassú folyamat, amely az elmúlt évtizedben nálam sem okoztak észrevehető problémát (dr. Mihalik szerint én egy biológiai csoda vagyok). Mindenesetre, jó volna tudni, hogy a meszes plakkok milyen stádiumban vannak Herbert C. Stary patológus professzor osztályozása szerint (amelyet a 7.4. ábra szemléltet Milton E. Alvis kardiológus professzor interpretációja alapján). Egy bizonyos idő után (az V.-VI. stádium környékén) a meszes plakkok ugyanis egy bármikor hirtelen felrobbanni képes pokolgéphez hasonlóak.

      Az érelmeszesedésem jelenleginél pontosabb felmérését tenné lehetővé az a nagyon korszerű 256 szeletes Philips szív-CT, amelyet 2011 elején helyeztek üzembe a SOTE Kardiológiai Központjában (régiek közül a jobbak is csak 64 szeletes szív CT felvételt készítettek).

      A 8.1. ábra ábra jelzi, hogy az I-III. stádiumban a hivatalos szakmai protokollokat híven követő ortodox orvoslási elvek szerint is lehetséges a plakkok regressziója, visszafejlődése. Azt már én teszem hozzá, hogy ugyanakkor  (gyakran orvosi diplomások által írt) természetgyógyászati publikációk százai állítják, hogy a meszesedés is visszafordítható a K2-vitamin szedése révén. Az ortodox orvoslás írásainak a százai viszont azt jelentik ki határozottan, hogy a meszesedés nem fordítható vissza. Én az érelmeszesedés visszafordíthatóságát feltételezve foglalkozom K2-vitaminnak a Syncumar melletti szedésével is (amely ennek az írásnak a tárgya).
      8.1. ábra: A meszes plakk kialakulásának stádiumai

      Remélem, hogy az én érelmeszesedésem viszonylag stabil egyensúlyi állapota még sokáig fennmarad. Ebben segíthet az is, hogy közben fogytam vagy 6 kilót (a 175 cm testmagasságomhoz képest a 90 kg testsúly nagyon magas volt). A koszorús-ereimben is megjelenő meszesedés ellenére is kénytelen vagyok a műbillentyű-trombózis megelőzésére Syncumart szedni (az újonnan megjelent alvadásgátlók helyett, amelyek erre nem jók, nem is írják fel). Ezért számomra nem válik lehetővé a K2-vitamin sokkal nagyobb adagjainak a szedése, valamint hogy ezen az úton próbáljam meg visszafordítani a koszorús-erek és az aorta meszesedését. Ismeretes ugyanis, hogy a K2-vitamin nemcsak gátolja az erek mészlerakódását, hanem a folyamatot akár vissza is fordíthatja (azáltal, hogy az erekből kioldja meszet).


      Nekem inkább a HDL koleszterin magas vérszintjét kellene elérni, mert az meg az erekre lerakódott rossz (LDL) koleszterint (és a plakkjait) is képes kisöpörni (feloldani és eltávolítani) az erekből!  Úgy látszik az igazán fontos szempont ugyanis nem is annyira a lerakódott mész eltávolítása,  hanem inkább a felrepedésre hajlamos a magas kockázatú (ún. vulnerábilis vagy sérülékeny) plakkok kialakulásának a megakadályozása. 

      Ezzel kapcsolatban fontos szempontokat fejt ki  Dr. Maurovich-Horvat Pál kardiológus szakorvos, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív-és Érgyógyászati Klinika adjunktusa magyar és amerikai kollégáival együtt a Nature Reviews Cardiology hasábjain megjelentetett összefoglaló közleménye. Erről az origo cikke a "Szívinfarktus-kockázat becslése CTvizsgálattal" címmel adott ismertetést (a http://www.origo.hu/egeszseg/20140508-szivkateterezes-nelkul-is-felderithetok-a-gyilkos-plakkok-infarktus-koszoruer.html  webhelyen).

      A leírások szerint óriási szükség van az olyan eljárásokra, amelyek nem a már fennálló szívkeringési rendellenességet jellemzik, hanem magukat a magas kockázatú (ún. vulnerábilis vagy sérülékeny) plakkokat azonosítják. A boncolási adatok ugyanis egyértelműen alátámasztják, hogy az akut koszorúér-események hátterében legtöbbször egy sérülékeny plakk „szétrobbanása” áll. A tapasztalatok  szerint a sérülékeny plakkok olyan alaki és szerkezeti jellemzőkkel bírnak, amelyek megkülönböztetik őket a veszélyt nem jelentő lerakódásoktól. 



      Azok a plakkok a leginkább hajlamosak a hirtelen szétesésre, amelyek nagy, elhalt szövetből álló zsíros maggal, és egy azt fedő igen vékony kötőszövetes fedősapkával rendelkeznek. A plakk szétesésekor a vékony fedősapka felreped, és az elhalt szövettömeg az ér üregébe jutva pillanatszerű vérrögképződést idéz elő. A lipidekben gazdag elhalt mag mérete a 17 millimétert is elérheti, így az a szív CT számára jól azonosítható. A veszélyes plakkok többsége ráadásul a fő koszorúerek kezdeti, legtágabb szakaszán található, amelyről a szív CT jó minőségű képet tud készíteni.



      Jóslóértékkel bír a jövőben bekövetkezhető koszorúér-eseményekre nézve a plakkok teljes száma is. A CT-vizsgálat ezt könnyen, megfelelő szoftveres támogatással akár automatizált módon is fel tudja mérni, s ki tudja egészíteni minden egyes plakk egyedi paramétereivel.E paraméterek közül a plakk méretén és lipidtartalmán kívül a kalcium-lerakódás (köznapi szóval: meszesedés) mintázata is árulkodó. 



      Összességében a nagyobb méretű, elhalt szövettömegből álló magjuknál fogva magas lipidtartalmú, elszórt meszesedési mintázatok utalna veszélyes helyzetekre. 

      Az egységes és masszív kalcium-lerakódás helyett apró meszes gócok sokaságát mutató plakkok jelentik a komoly kockázatot.

      9. Néhány következtetés

      1.) A mechanikus szívbillentyű esetén Syncumar biztosítja a műbillentyű trombózis kivédését és a rövid távú túlélést a K1 koagulációs vitamin hatásának a blokkolásán keresztül, de ugyanakkor a K2 vitamin hiányát is okozza, amivel viszont a hosszú távú túlélés esélyeit rontja. Szerencsére a Syncumar és a K2 vitamin együtt is szedhető, amivel egy jó kompromisszum érhető el a rövid és a hosszú távú túlélés esélyeit illetően.

      2.) A képet árnyalják a Syncumar mellékhatásai, amelyek a nagyobb adagoknál nagyobbak lehetnek. Ugyanakkor a K2 vitamin szedésének nálam rövid távon is jelentős hozadéka volt azáltal, hogy ugrásszerűen megjavult az életminőségem, a fizikai erőnlétem és a pulzusom. Ez nyilván nem önmagában a K2 vitaminnak köszönhető, hanem a többi étrend-kiegészítővel való kölcsönhatásának, amelyről dr. Kate könyve részletesen ír, és amelyet majd egy következő blog bejegyzésben én is részletezni szeretnék.

      3.) Önkísérletre azért kellett vállalkoznom, mert a K2 vitamin bevezetése nem tartozik a hivatalos orvoslás körébe, mint ahogy a hosszú távú túlélésre koncentráló prevenciós tevékenység egy jelentős része sem. Valójában azonban a sztatinok szedetése és a műbillentyű-trombózis megelőzést célzó antikoaguláció szintén prevenciós gyógyítás, amelyet az OEP is támogat. Ugyanakkor világszerte és hazánkban is probléma az, hogy szakadék (sőt néha ellentét) van a „hivatalos” gyógyítás és a prevenciós jellegű „amatőr” természetgyógyászat között..

      4.) Ez az önkísérlet több dinamikai jellegű meglepetést okozott, amint azt a mellékelt grafikonokon is látszik.  Az 1. meglepetést az okozta, hogy az először alkalmazott 45 μg/nap K2 vitamin hatására az INR értéke felfelé ment, pedig a mai tudásunk szerint lefelé kellett volna mennie. Utólag talán azzal lehet ezt magyarázni, hogy a K2 raktárak nagyon ki voltak ürülve, a többlet K2 vitamint könnyedén elnyelték. Ezért csak a természetes ingadozás hatott, ami éppen egy kis felfelé való eltolódásban mutatkozott meg. A 2,5-ször nagyobb adag azután megtette a hatását, de nagyon (mivel közben valószínűleg a K2 vitamin raktárai is kezdtek feltöltődni, és nem volt már olyan intenzív a felszívódás, az elnyelődés). A másik meglepetést az okozta, hogy 90 μg/nap K2 vitamin adagolására 1 hét alatt sem állt be az egyensúly. Professzor VERMER (a VitaK vezetője) egy nekem írt levélben tett utalást arra, hogy a legutóbbi kutatásuk (Theuwissen et al., 2013) során a K2 vitamin halmozódását vették észre. A legmegdöbbentőbb eredmény az volt, hogy az adag további csökkentésére (90-ről 67,5 μg/nap értékre) az INR értéke nem nőtt, hanem csökkent (2,42 értékre). Ezért a továbbiakban még lejjebb csökkentettem a K2 adagját (45 μg/nap mennyiségre).

      5.) Tulajdonképpen nagyon reális az a feltételezés, hogy a zsírban oldódó K2 vitamin halmozódik (az ugyancsak zsírban oldódó D és A vitamin mintájára). A kérdés csak az, hogy nagyságrendileg mennyi ideig. E kísérletsorozat szerint úgy látszik, hogy a K2 vitamin halmozódása és a végleges hatásának a beállása hetekig is eltarthat. Mások számára mondom, hogy nagyon veszélyes helyzetek állhatnak tehát elő, ha erre nem számítva túl gyorsan fejezik be, illetve akarják befejezni a K2 vitamin beállítását  (mondjuk, egy kórházi kezelés során 1 hét alatt). Még most sem vagyok biztos, hogy a most elért egyensúly lesz-e a végeredmény, miután egy másik termék kipróbálására is rátérek.

      6.) A hivatalos gyógykezelés ars poétikája a „Tényeken alapuló orvoslás” (Evidence-based medicine). Azonban éppen e szigorú elv jelent olyan kikötéseket, ami miatt ez a tudományos eredményekre és bizonyítékokra alapozott gyógyítás nem elég rugalmas. Gondoljunk csak arra, hogy egy hatóanyag felfedezése és a gyógyszerként való alkalmazása között gyakran egy évtized is eltelik. Mindezek miatt nemcsak a népi és a keleti gyógyászat (kuruzslás? sarlatánság?) egészségfenntartó és betegségmegelőző gyakorlatának az integrálása lassú, hanem az új tudományos eredmények alkalmazása is. Erre a nyugati természetgyógyászok sokasága mellett, a kanadai dr. Kate is panaszkodik (aki diplomás természetgyógyászat doktor, – ott ilyen is van). Ezt hazánkban is ostorozza Szendi Gábor – hivatkozva a „Tényeken alapuló megelőzés” (Evidence-based prevention) elvére is.


      Szerintem a betegséggyógyítás életbevágóan fontos, mert aki nem éri meg a holnapot, annak nem sok jót hozhat a hosszú távú túlélést elősegítő prevenciós tevékenység sem (amelyet legtöbbször a betegségbiztosító [nálunk az OEP] nem is támogat). Az egészségbiztosítók által (világszerte) nem támogatott étrend-kiegészítők és betegségmegelőző természetgyógyászat hiányában pedig egyre sűrűbben kell rohannunk az OEP által támogatott „Tényeken alapuló orvoslás” intézményeibe és a gyógyszertárakba, hogy legalább a holnapot túléljük.

      7.) A K2 vitamin és a Syncumar együtt szedése még az antikoagulációs kezelés stabilitását is javíthatja, mivel e kiegyensúlyozott két nagy stabil tétel hatásai mellett eltörpülhetnek azok hatások, amelyeket a mindennapi étkezésben szükségképpen, de rendszertelenül jelentkező K vitamintartalmak okoznak. A stabilitásjavulás fontos előfeltétele, hogy ne csak a Syncumart szedjük pontosan adagokban, hanem a K2 vitamint is. Hivatalos gyógyszer lévén, a Syncumar esetén lehet arra számítani, hogy az egyes tablettákban nagy pontossággal ugyanannyi hatóanyag van. Az étrend-kiegészítőknél a gyógyszerekre előírt és ellenőrzött adagolási pontosság és stabilitás nem előírás, és nem is kontrollált. Egy erre szakosodott nagy nemzetközi intézmény többféle étrend-kiegészítőre kimutatta, hogy az adatlapon szereplő hatóanyagnak csak a harmada-negyede volt ténylegesen benne. Az önkísérletemhez használt K2 vitaminra vonatkozóan sem érhetők el ilyen adatok. Mindezek miatt az étrend-kiegészítő termék szedése igen nagy mértékben bizalmi kérdés, ezért nagyon fontos lenne, hogy az étrend-kiegészítők gyártói és forgalmazói az előállítás és beszerzés minden konkrét tényét hozzák nyilvánosságra, vagyis ne csak a "Mi, micsoda?", hanem a "Ki, kicsoda?" kérdéseket is kimerítően válaszolják meg.

      8.) Kipróbáltam a NattoPharma ASA által gyártott MenaQ7 alapú K2 vitamint is, amit lehetővé tett, hogy a http://vitaminbolt.eu versenyképes áron kínálta az interneten a Doctor’s BEST 45 μg MenaQ7 tartalmú kapszulákba adagolt termékét. Nagy kérdés volt, hogy emiatt jelentősen megváltozik-e az INR értéke, figyelembe véve azt is, hogy a VitaK és CARIM meglepő és az előző írásaiknak ellentmondó új közleménye szerint a vérhígító kezelés alatt álló egyes személyek nagyon érzékenyen (már 10-20 μg/nap adagolásra) reagálnak a K2 vitamin MK-7 változatára.

      9.) Az étrend-kiegészítőknél az adagolási pontosság probléma lehet, mivel az nem előírás és nem is publikált. Ezért fontosnak tartottam több termékkel való kipróbálást is, amit lehetővé tett az, hogy hazánkban a NattoPharma ASA által gyártott MenaQ7 alapú kapszulák is elérhetőek, például a világhírű Doctor’s BEST előállításában, valamint a vitaminbolt.eu hazai internetes kínálatában (és újabban az Egészség Pláza Budapest webáruházban is).

      10.) A VitaK és CARIM kutatóinak (meglepő és az előző írásaiknak ellentmondó) új közleménye szerint a vérhígító kezelés alatt álló EGYES személyek nagyon érzékenyen (2 hét alatt már 10-20 μg/nap adagolásra) reagálnak az MK-7 típusú K2 vitaminra. Szerencsémre, én nem tartozom a rövid távon nagyon érzékenyen reagáló EGYES személyek közé, de hosszabb távon meglepően nagy hatással van rám is a K2 vitamin, amint azt az INR révén megvalósított közvetett mérések mutatják. Nálam ugyanis eleinte már 22,5 μg/nap K2 MenaQ7 vitamin képes egyensúlyt tartani a Syncumar +0,75 mg/nap  többletével.


      MELLÉKLET: drChen K2 (MK7) vitaminjának szedése

      A heparinos vérhígítás 3 hetes (Syncumar mentes) időszakát kihasználtam arra, hogy a K2 vitamin adagját (másfélszeresre) növeljem. A lágyéksérv műtétem után újra vissza kellett térnem a Syncumar szedésére. A visszatérés is a heparin védelme alatt történt ami azt jelentette, hogy a Syncumar szedésének az újrakezdése után még egy ideig heparin injekciókat is beadtam magamnak. Az együtt szedés (az "ölelkezés") 4 napig tartott. 

      A Syncumar vérhígítóra való visszatérés sűrű laborellenőrzést igényelt, amit felhasználtam arra is, hogy (már régen tervezett megoldásként, a Syncumar mellett)  drChen K2 (MK7) vitaminjának a szedésére térjek át. A K2 vitamin megváltoztatása ugyanis szintén a laborellenőrzések sűrítését igényelte. Így csak egy tortúra volt, de kettős haszonnal. 

      Bevallom, hogy a drChen K2 (MK7) termékére való áttérés fő indoka a költségcsökkentés volt. A mellékelt ábra bemutatja az önkísérletemben eddig részt vevő K2 vitamin termékeket és azok árviszonyait is. Bár a különféle forgalmazók nem pontosan ugyanazon az áron árulják az egyes termékeket, a nagyságrend mindenképpen irányadó.



      Természetesen nemcsak az árarányokat vettem számításba az áttérés kapcsán, hanem azt is, hogy már régóta fogyasztunk drChen termékeket (Q10 ubikonol, L-karnitin, Probiotikum-7 stb.) termékeket és mindegyikkel meg vagyunk elégedve. Erősíti a bizalmunkat az is, hogy az Oriental Herbs Kft. társtulajdonosai jól képzett emberek. Dr. Chen Zhen az orvostudomány kandidátusa (és a Debreceni Egyetem egyik tanára), a társtulajdonos felesége pedig dr. Wang Fan gyógyszerész (az Oriental Herbs Kft. ügyvezető igazgatója).

      Véleményem szerint az ábra alján mutatott igen alacsony ár abból is adódhat, hogy Kína nagyon jelentős kapacitással az étrend-kiegészítők tonnáit igen olcsón állítja elő jó minőségben (a minőséget a legnevesebb nemzetközi minősítők jó bizonyítványaival igazolva).
      Ehhez elég megnézni (a magyar, sőt az európai ember számára felfoghatatlanul óriási) kínai magáncég, vagyis az Alibaba gigacég honlapját (például a http://www.alibaba.com/showroom/vitamin-k2.html címen), ahol olyan ajánlatot mutató cég is van, amely 30 tonna/hó (vagyis 360 tonna/év!) kapacitást jelöl meg a vitamin K2 MK7 szállítására. Egy olyan anyagból, amelyből egy embernek 100 mikro-grammnyi mennyiség is bőven elég egy napi adagként! 

      A "kínai álom" karriert megtestesítő Jack Ma (Ma Yun) által alapított  Alibaba tulajdonképpen a kínai bambuszkapitalizmus egyik fő hajtóereje, amely több mint hatmillió kínai kiskereskedelmi céggel áll kapcsolatban. Az alibaba.com a világ legnagyobb on line viszonteladói oldala és a  második legnagyobb e-kereskedelmi oldal a Google után.
      Egyes elemzők szerint az Alibabát a tőzsdére lépés után 15-20 milliárd dolláros áron jegyezhetik – ez magasabb, mint a Facebook 16 milliárd dolláros rekordja. A Google, az Ebay és az Amazon keverékeként is emlegetett Alibaba az egész e-kereskedelmet átformálhatja. Az Alibaba profiljába tartoznak az online kereskedések, online fizetési rendszerek, a cégek közötti értékesítések, szállítmányozások, nagykereskedelemi és felhő alapú számítógépes rendszerek. Az Alibaba Kína legnépszerűbb e-kereskedelmi csomópontja: az e-kereskedelmi tevékenységek 80 százaléka itt zajlik.
      Frissítés 2014.09.20-án:
      Az Alibaba részvényeinek a tegnapi (amerikai) tőzsdei kibocsátásával Jack Ma lett Kína leggazdagabb embere az általa birtokolt (8,3%-nyi) részvények révén, amelyek (elsőnapi) tőzsdepiaci értéke több mint 19 milliárd dollár. Egyébként az összesen 25 milliárd dollár értékű elsődleges részvénykibocsátás minden eddigi rekordot megdöntött.


      Dr. Chen cége nyilván jól el tud igazodni az étrend-kiegészítő kínai piacán és ez is hozzájárulhat az igen versenyképes áraikhoz. Hasonlóan kedvező árarányokról számoltam be egy másik (Q10: Ubikinol az igazi! – Ubikinon az előanyaga) blogbejegyzésemben is a drChen Q10 Ubikinol termékük kapcsán. A mellékelt ábra alján levő táblázat mutatja, hogy ugyanakkora pénzösszegből dr. Chen K2 vitamin termékével ötször-hatszor annyi hatóanyagot lehet venni, mint az általam eddig használt másik két K2 termék esetén.

      A vérhígítót szedő műbillentyűsök tábora nem nagy, még kisebb azoké, akik (mint én) vérhígító mellé K2 vitamint is mernek szedni (gyakori INR ellenőrzés mellett). Ez az előnyös árfekvésű K2 vitamin a nők tömegeit menthetné meg a csontritkulástól és annak a gyászos következményeitől is, ha még időben elkezdenék szedni azt.

      A tudományos kutatások szerint, a K2 vitamin szedésével az érelmeszesedés is fékezhető, ami manapság már a nőknél is sűrűn jelentkezik, de még gyakoribb a férfiaknál. A következő alfejezet erről részletesebben is meditál majd. Nem tudom mennyi a dr.Chen K2 vitamin termékének a hazai piaci részesedése. Ha nem nagy, akkor az a majdnem hiányzó vagy legalább is nagyon szerény marketing következménye is lehet. A termékhez mellékelt puritán szórólap (leírás) nem is utal az érelmeszedés fékezésének a lehetőségére (elsősorban a csontritkulás ellen ajánlja a szert). Mintha maga gyártó-forgalmazó sem lenne eléggé tudatában annak, hogy milyen előnyös ár-érték arány mellett, micsoda értékes étrend-kiegészítőt kínál a fogyasztó számára.

      Amint azt fentebb írtam, 2014.11.07-től kezdve Dr's Best MULTIPLE szedésére tértem át, amelynek a napi adagjában 80μg K2 vitamin van, ezért az mellett a Dr.Chen 100μg-os K2 vitamin szedése már nem lehetséges.

       

      Kapcsolódó irodalom

      Manapság már nincs nagy jelentősége a kapcsolódó irodalom részletes felsorolásának, mert a Google keresőben minden részletre és forrásra egyszerűen és nagyszerűen rá lehet keresni. Ez a kis összeállítás csak felvillantja, hogy az elemzés írója milyen irányokban tájékozódott.


      2.) Dr. Szabolcs Zoltán (SOTE Városmajor Szívsebészeti Klinika): A műbillentyű thrombosis megelőzése és kezelése. 2012. május 25. http://szabolcszoltan.hu/dl/pros_valve_thr2012.pdf

      3.) Sebestyén Tibor: K-vitamin család áttekintése. http://sebtiben.blogspot.hu/2013/07/k-vitamin-csalad-attekintese.html

      4) W. Faloon: Védelem a meszesedés, csontritkulás, rák és öregedés ellen. Forrás:Life Extension Magazin, January 2009 63-75 old. Fordította: Szendi Gábor http://www.tenyek-tevhitek.hu/csaktagoknak/k-vitamin-csontritkulas-szivbetegseg-rak.php.

      5.) Szendi Gábor: Az életmentő K-vitamin. (2013. márc.) http://www.tenyek-tevhitek.hu/eletmento-k-vitamin.htm

      6.) Szendi Gábor: Előzze meg, vagy fordítsa vissza az ér-, a vese- és a lágyszöveti meszesedést! (2013. május). http://www.tenyek-tevhitek.hu/csaktagoknak/az-erelmeszesedes-aortaszukulet-vesemeszesedes-megelozheto-es-visszafordithato.php

      7.) Szendi Gábor: Paleo válaszok II.: Az "érelmeszesedésben" szenvedő ősember. (2013. jún.) http://www.tenyek-tevhitek.hu/az-erelmeszesedesben-szenvedo-osember.htm

      8.) Dr. Kate Rhéaume-Bleue: Vitamin K2: Friend or Foe of Blood-Thinning Medications? A chapter in: Vitamin K2 and the Calcium Paradox: How a Little-Known Vitamin Could Save Your Life. http://www.goodreads.com/book/show/13277614-vitamin-k2-and-the-calcium-paradox

      9.) Leon J Schurgers, Martin J Shearer, Karly Hamulyak, Elisabeth Stoecklin and Cees Vermeer (2004): Effect of vitamin K intake on the stability of oral anticoagulant treatment: dose response relationships in healthy subjects. http://bloodjournal.hematologylibrary.org/content/early/2004/07/01/blood-2004-04-1525.full.pdf

      10.) Nattopharma ASA (Norway): MenaQ7 and OAC treatment (VitaK BV orvosi kísérlete). 11.03.13. http://menaq7.com/index.php?page=menaq7-and-oac-treatment.

      11.) Demecs István: A Natto K2-vitamin különb, mint más K-vitaminok? http://www.naturhirek.hu/index.php/vitamin-abc/225-k-vitamin/886-a-natto-k2-vitamin-kulonb-mint-mas-k-vitaminok

      12.) VitaminDwiki: Overview: Vitamin K. http://www.vitamindwiki.com/Overview+Vitamin+K+and+Vitamin+D


      14.) About NattoPharma and MenaQ7®: http://news.cision.com/nattopharma-asa/about/

      15.) Dr. Mercola (February 23, 2010): Bill Andrews (PhD, Sierra Sciences CEO) at 2009 Longevity Summit: explains his research into extending telomeres to change the human aging process. http://articles.mercola.com/sites/articles/archive/2010/02/23/science-finally-reveals-how-you-can-actually-revese-aging.aspx. Dr Mercoláról mgyarul: Életmód és telomerek. http://www.angyalszarnyak.hu/?action=show&id=483.

      16.) Szörényi Zsolt ügyvezető (vitaminbolt) ismertetése Doctor's Best K2 termékéről. http://vitaminbolt.eu/termek/termeszetes_k-2_vitamin__60db.html

      17.) Theuwissen E, Teunissen KJ, Spronk HM, Hamulyák K, Ten Cate H, Shearer MJ, Vermeer C, Schurgers LJ [VitaK & Cardiovascular Research Institute Maastricht (CARIM), Maastricht University, Maastricht, The Netherlands]: Effect of low-dose supplements of menaquinone-7 (vitamin K2 ) on the stability of oral anticoagulant treatment: dose-response relationship in healthy volunteers. J Thromb Haemost. 2013 Jun;11(6):1085-92. http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/23530987

      18.) Dr. Milton E. Alvis Jr. (MD Cardiologist in San Antonio, TX): HealthTap:

      19.) Herbert C. Stary (MD, Professor of Pathology): Natural History and Histological Classification of Atherosclerotic Lesions. Arterioscler Thromb Vasc Biol.. 2000; 20:1177-1178. http://atvb.ahajournals.org/content/20/5/1177.long.


      21.) Medical online: Beteg-adherencia antikoagulált betegekben. 2012. július 25. http://www.medicalonline.hu/trombozis/cikk/beteg_adherencia_antikoagulalt_betegekben.

      22.) Elemzésközpont Portál: A kínai Alibaba a világ legnagyobb internetes kereskedelmi vállalata. A legnagyobb nyilvános amerikai részvénykibocsátásra készül a kínai Alibaba. 05/07/2014 http://www.elemzeskozpont.hu/legnagyobb-nyilvanos-amerikai-reszvenykibocsatasra-keszul-kinai-a

      19 megjegyzés:

      1. Mondjuk a Vitaking K2 kapszulájában VitaMK7 (oldószer mentes és természetes) van, a Dr.Chen tablettában meg MenaQ7 (oldószeres és szintetikus). Ez bőven indokolja az árkülönbséget. A beszerzési ára a két hatóanyagnak hasonló arányban van. Apró, de lényeges különbség, amit még a szakember sem vesz észre ahogy látom. Mit tehet egy átlagos vásárló? Talán követhet egy vezérelvet, miszerint ha egy termék gyanúsan olcsó, akkor érdemes megkeresni ennek okát. Teljesen azonos termékek esetén érdemes ár összehasonlító ajánlást tenni. Ekkora minőségi eltérés esetén ugyanis félrevezető. Szerintem ez a kiegészítés szükséges a fenti K2 elemzés mögé.

        VálaszTörlés
        Válaszok
        1. Köszönöm a kiegészítést. Sok bölcsesség van benne.
          Én csak azt teszem hozzá, hogy DrChen kapszulájában sem szintetikus (MK4), hanem természetes forrású hatóanyag van. Levélbeli kérdésemre azt írták, hogy MK7 alapanyagot használnak. Ezt azonban a dobozra nem írják rá, ami gyanússá vált. Én először azt hittem, hogy a kínai kapcsolatok miatt lehet olyan olcsó. Végül azonban rátértem a DrBest kapszuláira, amely jóval drágább, de sokkal megbízhatóbbnak látszik. Vérhígítóval kombinált szedés esetén a megbízhatóság nagyon fontos, minden mást megelőző szempont.
          Üdv Sebestyén

          Törlés
      2. Ha a vulnerábilis plakkokat a szervezet úgy stabilizálja, hogy mészréteggel "vakolja be", akkor nem éppenhogy káros dolog a mészréteget K2 vitaminnal "leszedni", hogy a stabil plakk ismét repedésképes legyen?

        VálaszTörlés
      3. Szintén zenész vagyok, és ez szöget ütött a fejembe. Én is sokáig szedtem a LEF Advanced K-complex készítményét.

        VálaszTörlés
        Válaszok
        1. Kedves Neduddgi!
          Jó felvetés, kevés információ alapján meglepő, de jó hipotézis az, hogy az erek elmeszesítésével küzdjünk a plakkok felrepedése és ezen keresztül a vérrögök leszakadása (a szívinfarktus és szélütés) ellen.

          Én csak azt tenném hozzá, hogy a (legveszélyesebb esetben, vagyis a 40-es, 50-es férfiaknál a nagy erek esetében esetleg létrejövő) védőhatás mellett, egy ilyen megoldásnak számos egyéb kedvezőtlen hatása is van/lehetne – például a perifériális erek és általában kis erek (netán a retina) elmeszesedése kapcsán. Azt hiszem ezért nem kísérletezték/kísérletezik ki a szívinfarktus és szélütés ilyen irányú megelőzését. Sok szakirányú publikáció szerint (a számos egyéb kedvező hatása mellett) a K2-vitamin a kisereket is mészteleníti és a csontsűrűséget is növeli.

          Azt hiszem, én nem vagyok „szintén zenész”, mert a Syncumar szedése mellett nekem nem lenne előnyös Life Extension Foundation (LEF) Advanced K-complex készítményt szednem, amelyben K1-vitamin, MK4 és MK7 K2-vitamin is van. Valószínűleg jóval nehezebb lenne az ellentétes hatások egyensúlyozása.

          Egyébként messze a legjobb azoknak a megoldásoknak a kombinálása lehetne, amely egyrészt megakadályozzák a plakkok kifejlődését és ugyanakkor mésztelenítik az ereket (mindegyiket, a kicsiket és a nagyokat) is.
          Köszönöm a felvetését.
          Üdv S. Tibor

          Törlés
        2. Kedves Tibor,

          Vagy a HDL növelése a csillagos egekbe, és ez pont elvégzi ezt a feladatot?
          (A Horváth dr. vakcinája nálam sajnos nem váltotta be ezt a várakozást, remélem, legalább kárt nem tett...)
          A sztationoknak is tulajdonítanak plakk-stabilizáló és -visszafejlesztő hatást, de ezt többen (pl. Papp Lajos prof. és sokan mások is) erőteljesen cáfolják - ki kéne már állni a két tábornak egy boxringbe és nyílt közvetítéssel, észérvekkel a végére jutni ennek a vitának - de én addig sem szedem.

          Csak megijedtem, amikor belegondoltam, hogy a közvélekedés által leegyszerűsítetten "érelmeszesedésnek" nevezett minden baj okozója valójában a szervezet korrigáló, védő mechanizmusa, amely persze, ha hosszú ideje fennáll, végül fizikai okklúziót okoz.
          Szeretném leszögezni, hogy nem értek hozzá, csak amit a józan paraszti eszemmel összeraktam.

          Üdv.


          Törlés
        3. Kedves Neduddgi!
          A helyzet nagyon bonyolult (szinte reménytelen). Egyesek arról beszélnek, hogy hogy a jó kardiológiai állapot esetén általában talált és a magas HDL ügyében nem biztos, hogy melyik oka a másiknak Az is felmerül, hogy mindkettő oka egy harmadik vagy sok többedik tényező. Van olyan utalás is (magyarul pl. Dr. Szigeti József belgyógyász, kardiológus adjunktus, Mohács, http://kardiologus.ewk.hu/szolgaltato-orvos), hogy a kifufogógáz belégzése ”rosszá” változtatja a „jó” HDL-koleszterint). A statinok ügye is nagyon vitatott… stb.
          Üdv S. Tibor

          Törlés
        4. Hát ez az :(
          És közben meg vívni kell az orvosok egójával, persze roppant kifinomultan és diplomatikusan - de ez (is) rengeteg energiát emészt fel.
          Egyébként meg valószínűleg a megoldás egy nagyobb rendszerben van - a hit, az Univerzum (a.k.a. Isten, stb.) és ezekhez való viszonyaink. Ha ez harmonikus, akkor a biológiai csodánk, a szervezetünk dinamikusan reagálva azonnal gyógyítja, illetve ennek hiányában betegíti meg önmagát. Talán útjelző táblák ezek, hogy jó felé haladjunk.

          Törlés
        5. Mindezzel nagyon egyetértek.

          Törlés
      4. Kedves Tibor!
        Ön nagyon precizen, és hozzáértően, nagy tudással írta le a tapasztalatait. Én csak egy kérdést tennék fel Önnek, és hátha tudom a válaszát hasznosan továbbítani Apukámnak... Ő 74 éves és augusztus óta napi 1.5 mg Marfarint szed, illetve Digoxint a lll.stádiumú szívelégtelenségére+pitvarfibrillációra, e mellett nebilet, asa protect, statin, vízhajtó(furosemid+mellé kaldyum). Egész életében mondhatni nagyon nem vetette meg alkoholt, és ha augusztus óta mindeddig meg is állt az alkalmankénti 1 pohárkánal, a mi nap sikerült neki "úgy rendesen" felönteni a garatra... Az mellett,hogy mig távol volt otthonról italozni nagyon aggódott érte a család ugye a szívbetegsége végett, nem gondolnám hogy túl sok jóra számíthat ekkora mennyiségű ital mellet.
        Egyszerű a kérdésem: Mit tanácsol Neki?
        Köszönöm előre is válaszát, üdvözlettel: Dóra

        VálaszTörlés
        Válaszok
        1. Kedves Dóra!
          Köszönöm az írásaim értékelését.
          Egy hasonlattal élve, azt tanácsolnám az apukájának, hogy "ne égesse két végén a gyertyát". Egyik oldalról gyógyszerek, másik oldalról alkohol? E kettő nem passzol össze! A felsorolt (sok és súlyos mellékhatású) gyógyszerek mellett az alkoholfogyasztás nem megengedett, tilos. Ki tudja milyen hosszú még az élete gyertyája, de mindenképpen gyorsabban elfogy, ha mind a két végén égeti azt.
          A felírt gyógyszerek tömkelegéből látom, hogy az egészségügy, az orvoslás, az OEP teszi a dolgát. Úgy látszik, hogy az apukája pedig maximálisan él az alapvető betegjoggal (emberi joggal), hogy azt csinál a testével és az egészségével, amit akar. Ettől még nem esik el a gyógykezeléstől és az orvosságoktól sem.
          De azért még hosszú és boldog életet kívánok neki. Lehet, hogy boldogabban él így (az nagyon fontos), és talán még sokáig is.
          Üdvözlettel S. Tibor

          Törlés
      5. Kedves Tibor,

        Ezt olvasta?

        http://www.tenyek-tevhitek.hu/valami_buzlik_a_k2_korul.htm

        VálaszTörlés
      6. Köszönet mindenkinek, szeretném tájékoztatni a nyilvánosságot arról, hogy a COPD vírusát az Általános Orvostudományi Központ gyógyította meg, miután különböző gyógyszerek
        Drága a tünetek kezelésére és soha nem gyógyított. Az interneten kerestem a COPD orvoslására, és megláttam az emberek véleményét
        Arról beszélve, hogy az ÁLTALÁNOS GYÓGYÁSZATI EGÉSZSÉG hogyan segíti őket a különböző betegségek, köztük a COPD gyógyítására. Féltem, mert soha nem hittem az interneten
        Meggyõzõdtem, hogy próbálkozzak nekik, mert nem reménykedtem a COPD meggyógyulása miatt, úgyhogy úgy döntöttem, hogy kapcsolatba lépem vele az e-mailben, amely szerepel a megjegyzésben
        (Generalhealthcenter1@gmail.com) VAGY (generalhealthcenter1@outlook.com)
         Interneten kerestem az e-mailjét, és sok embert láttam, akik bizonyságot tesznek a jóságáról. Amikor kapcsolatba léptem velük, megvásároltam egy COPD-t
        Gyógymódot adtak nekem, reményt adtak nekem és elküldtem nekem egy gyógynövényes gyógyszert, amit körülbelül négy hétig vettem és komolyan dolgozott nekem, szabad ember vagyok most a COPD nélkül
        Probléma, a HERPES eredménye negatív volt. Mindenkinek szeretném tudni, hogy Dr. generalhealthcenter1@gmail.com OR (generalhealthcenter1@outlook.com)
         Egy nagyszerű és erőteljes HEALTH CENTER, és szuper hatékony gyógynövények, amelyek képesek gyógyítani bármilyen betegség




        Nézze meg weboldalukat további információért http://generalhealthherbalcental.simplesite.com

        VálaszTörlés
      7. I was not really having a problem breathing at first. My throat was burning; I thought I had strep throat. I had pain in my neck, and there was swelling around my collar bone. The first doctor I went to said he did not know why there was swelling. He gave me antibiotics and told me that if the swelling was not better to come back in two weeks. I went back in two weeks and he said he did not know what was wrong. Since I do not have insurance, I went to a hospital emergency room, and they said I have COPD.The disease does not improve. My "good days" are far and few these days. My dad and his dad died from this. I am only writing this to inform others that nothing was really working to help my condition.I started on COPD herbal formula i ordered from Health Herbal Clinic,i read reviews from other previous patients who used the herbal formula, my symptoms totally declined over a 5 weeks use of the COPD natural herbal formula. i am now doing very well, my lungs are totally repaired!! Visit there website www. healthherbalclinic. net

        VálaszTörlés
      8. Kedves Dr. Sebestyén Tibor!

        Szeretném a fent említett új fajta véralvadásgátlokról (hogy miért nem használható műbillentyűsöknek) szóló blogbejegyzését elolvasni, de sajnos nem találom! Kérem segítsen, hogy hol találom!

        VálaszTörlés
      9. Top 10 best sites to play bingo games for real money | KADG PICTAR
        We rank the best online casinos online, and kadangpintar provide information about 제왕카지노 the You can also place bets for febcasino specific games at

        VálaszTörlés
      10. Helló, adósságkonszolidációs kölcsönt, fedezetlen kölcsönt, üzleti hitelt, jelzáloghitelt, autóhitelt, diákhitelt, személyi kölcsönt, kockázati tőkét stb. keres! Magánhitelező vagyok, cégeknek és magánszemélyeknek nyújtok kölcsönt alacsony és ésszerű, 2%-os kamattal. E-mail: christywalton355@gmail.com

        VálaszTörlés
      11. KÉSZ A TANÚSÁGOM

        A nevem Ali Alaaeldin Kuvaitból, felvettem a kapcsolatot a hitelintézetekkel 40 000,00 eurós üzleti kölcsönért, majd azt a lépést kaptam, hogy vállaljam el a szükséges kölcsön összegét, miután ismét kockáztattam, mert annyira kétségbeesetten szerettem volna céget alapítani a legnagyobb meglepetésre. , a kölcsön összege 48 órán belül felkerült a bankszámlámra anélkül, hogy nyomást kaptam volna a kölcsönhöz. Meglepődtem, mert kezdetben egy átverés áldozata lettem! Ha bármilyen hitelösszeg megszerzése iránt érdeklődik, és bármely országban tartózkodik, azt tanácsolom, hogy vegye fel a kapcsolatot a Hitelintézetek kölcsönével e-mailben: loancreditinstitutions00@gmail.com
        WhatsApp ; +393509811524

        VálaszTörlés
      12. Sürgős kölcsönre van szüksége? Személyi kölcsönt adunk? Vállalkozási kölcsönök? Lakáshitelek? Mezőgazdasági hitelek? Oktatási hitelek? Betéti konszolidációs kölcsönök? Teherautó kölcsönök? Autókölcsönök? Szállodai kölcsönök? Hitelek refinanszírozása? és még több iskolai kölcsön? Kezdő hitelek? .2% kamattal kínáljuk! Vegye fel velünk a kapcsolatot: dakany.endre@gmail.com

        VálaszTörlés